
Kevesen jelentkeztek Kovászna megyében a három éve elindított ingyenes méhnyakrákszűrési programra: a célcsoportnak eddig csak 12 százaléka látogatott el az orvosi rendelőbe – közölte Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi kórház orvosigazgatója.
2015. augusztus 13., 16:572015. augusztus 13., 16:57
2015. augusztus 13., 19:342015. augusztus 13., 19:34
A szülész-nőgyógyász szakorvos szerint ez azzal magyarázható, hogy a szűrést megelőző eljárás bonyolult, ezért a vidéki hölgyek többsége inkább lemond az ingyenes vizsgálatról. Az országos programban 25 és 64 év közötti nők vehetnek részt: első lépésként küldőpapírt kell kérniük a háziorvostól, majd időpontot kell egyeztetniük a megyei kórház járóbeteg-rendelőjében, a megyében ugyanis csak a sepsiszentgyörgyi intézmény szerezte meg az engedélyt a mintavételre.
Az előírások szerint ráadásul a nőgyógyászok csak a hivatalos munkaprogram lejárta után fogadhatják a szűrésre jelentkezőket, ez a hosszas és nehézkesnek tűnő folyamat pedig sok hölgyet elijeszt.
Kovászna megyében mintegy negyvenezer nő jogosult az ingyenes vizsgálatra, de az elmúlt három év során mindössze 4800-an éltek a lehetőséggel. Antal Álmos rámutatott: a nyugat-európai országokban a nők 60 százaléka vesz részt rendszeresen szűrővizsgálatokon.
Az időszakos szűrés minden nőnek ajánlott, azt pedig az orvos dönti el a korábbi eredmények alapján, hogy milyen gyakorisággal kell elvégezni a vizsgálatot. Amennyiben nem merül fel a kór jelenléte, a szűrést két év múlva ajánlott megismételni, ugyanakkor ha valamilyen elváltozást észlelnek, további vizsgálatot rendelnek el: három, majd hat hónap múlva hívják vissza a pácienst.
Antal Álmos hangsúlyozta: az ingyenes, országos programnak részét képezik az esetleges további vizsgálatok is – az elváltozások elemzése ugyancsak bérmentes.
A szülész-nőgyógyász szakorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy az időben felfedezett – 1-es vagy 2-es stádiumú – méhnyakrák jó eséllyel kezelhető műtéti beavatkozással és sugárterápiával: azok a betegek, akiknél 25 évvel ezelőtt, időben diagnosztizálták a kórt, most is jól vannak. A 3-as és 4-es stádiumban felfedezett betegség esetében sajnos már kisebb a túlélési esély. Kovászna megyében több mint 400 méhnyakrákkal diagnosztizált nő szerepel a nyilvántartásban, ez a háromszéki rákos betegek mintegy 10 százaléka.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!