
Fotó: Bone Ewald
2010. december 14., 14:482010. december 14., 14:48
Mint elmondta, elég ha a külképviseleteken vagy a magyarországi önkormányzatoknál benyújtandó iratcsomóhoz hiteles fordító által lefordított születési vagy házassági anyakönyvi kivonatokat mellékelnek a magyar állampolgárságot igénylők. Hozzátette: várhatóan a fordítóknak aláírási címpéldányt kell leadniuk a konzulátusokon, de a témában konkrét információkkal még nem tudott szolgálni.
Péter Emőkét ugyanakkor arról is kérdeztük, hogy milyen esetekben szükséges a felmenők házassági anyakönyvi kivonatát mellékelni. Mint kiderült, ennek a dokumentumnak a hivatalos fordítására csak abban az esetben van szüksége az igénylőknek, ha névváltoztatás történt. Tehát ha valaki apai ágon vezeti le származását, s akár déd- vagy ükapáig azonos a családnév, akkor elég a születési anyakönyvi kivonatok fordításával bizonyítani a származást. Anyai ágon azonban már szükséges a házassági anyakönyvi kivonat fordítása is.
A felmenő eredeti magyarországi okmányát – ami lehet anyakönyvi kivonat, plébánosi/lelkipásztori igazolás vagy régi magyar okirat, például egykori állampolgársági bizonyítvány, honosítási/visszahonosítási, elbocsátási okirat, névváltoztatási okirat, korabeli magyar katonakönyv, útlevél, személyi igazolvány, munka- vagy cselédkönyv, lakcímbejelentő lap, illetőségi bizonyítvány vagy bármilyen olyan dokumentum, amelyet a magyar állam állított ki – eredetiben kell felmutatni az állampolgárság kérelmezésekor. Ezt a dokumentumot vissza is adják, az erről szóló fénymásolat marad csak az igénylési iratcsomóban.
A dokumentációnak továbbá az allampolgarsag.gov.hu honlapról is letölthető űrlapot kell kitöltve csatolniuk - aláírni azonban a konzulátusi tisztviselő előtt kell az iratcsomó leadásakor –, szükség van egy kézzel írott önéletrajzra, illetve egy igazolványfényképre. Amennyiben a kérelmező házas, özvegy vagy elvált, akkor a családi állapotát igazoló dokumentum hiteles fordítására is szükség van, mivel a honosítási okirattal együtt jár az anyakönyvezési okirat is. A kérelmező ugyanakkor köteles nyilatkozni arról, hogy büntetlen előéletű és nem folyik ellene büntetőeljárás, valamint arról, hogy az elmúlt öt évben elmarasztalta-e valamely bíróság szándékos bűncselekmény miatt. A külföldön élő kérelmezőnek csak az eljáró szerv felhívására kell csatolnia a külföldi lakóhelye szerint illetékes hatóság büntetlenséget tanúsító igazolását.
Csak és kizárólag a külképviseletek és Erdélyben az EMNT által működtetett demokrácia-központok rendelkeznek naprakész, pontos információkkal az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban – hívta fel a figyelmet tegnapi közleményében a nemzetpolitikai államtitkárság. A magyarországi intézmény ezt azok után tette közzé, hogy tudomásukra jutott: az utóbbi időben az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatos ügyintézésre több önjelölt szervezet, egyesület jött létre, akik a jelentkezőknek pénzért vagy egyéb juttatásért cserébe ellenszolgáltatást nyújtanak a magyar állampolgárságot igénylőknek.
Nyomatékosan felhívják ezért a figyelmet, hogy az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban csak és kizárólag a külképviseletek és Erdélyben a demokrácia-központok rendelkeznek naprakész, pontos információkkal, mivel munkatársaiknak képzést tartottak a kérdéssel foglalkozó magyarországi szakemberek. Mint hangsúlyozzák: a segítségnyújtást, információszolgáltatást és az iratcsomag összeállítását a külképviseletek és a demokrácia-központok munkatársai ingyenesen végzik. „Az egyszerűsített honosítási eljárás teljes mértékben ingyenes. Ez alól kizárólag a fordítások képeznek kivételt” – tudatták. Más, tevékenységükért ellenszolgáltatást is kérő szervezetekkel a magyar kormány nem áll kapcsolatban és tevékenységük minőségéért felelősséget sem tud vállalni, szögezte le az államtitkárság.
Mint arról beszámoltunk, a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács november 24-én kötött az egyszerűsített honosítás végrehajtásához kapcsolódó együttműködési megállapodást. Ennek értelmében az úgynevezett demokrácia-központok hálózata ingyen segíti a külhoni magyarok tájékoztatását.
Wetzel Tamás miniszteri biztos korábban elmondta: december közepére minden készen áll az egyszerűsített honosítási eljárás januári bevezetéséhez. Kiemelte: a legtöbb fejlesztés jobban áll, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Eddig Csíkszeredában volt a legnagyobb az érdeklődés, de sokan jelentkeztek Kolozsvárott és Szabadkán is. Ugyanakkor immár a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyfélszolgálatain is lehet az internet segítségével időpontot foglalni az állampolgársági kérvények leadásával kapcsolatban. Január 3-ától pedig Budapesten, az Üllői úton új ügyfélszolgálati iroda fogadja az egyszerűsített honosítási kérelmeket.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.