Hirdetés

Kétmillió eurót bukott el Kovászna megye a tervező miatt

Kétmillió euró pályázati pénzt veszített el a Kovászna megyei önkormányzat, mert a tervező cég késett – a közgyűlés ezért kártérítést követel, perelni fog. 

Bíró Blanka

2015. szeptember 30., 21:542015. szeptember 30., 21:54

Nagy József, a képviselőtestület alelnöke szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkészült öt Kovászna megyei természetvédelmi terület kezelési projektje, amely a Bodoki- és Baróti-hegység, Csókás-Veczer-dombság, Veresvíz Tőzegláp, Lassúág-Honcsok Tőzegláp, Felső-Olt, Feketeügy, Csomád-Bálványos és Rétyi Nyír természetvédelmi területek gondozására összpontosít. Ebben meghatározzák, hogy a következő öt esztendőben mi a területek gondnokainak a feladata.

Nagy József ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a 3 millió euró összértékű pályázatból kétmillió eurót elveszítettek, a kétharmad rész a látogatóközpontok megépítésére, és a védett területeken már meglevő két épület felújítására vonatkozott. Ezek megtervezésére versenytárgyalást hirdettek, a nyertes piteşti-i cég féléves késés után is hiányos terveket mutatott be, kifutottak az időből, ezért ezt a részt kénytelenek voltak kivenni a pályázatból.

Az alelnök szerint ez esetben is az jelentett gondot, hogy a közbeszerzéseken kötelező módon a legkisebb árajánlat a nyertes. Az önkormányzat perelni fog, kártérítést követel, miközben a látogatóközpontok építéséről nem mondtak le, a következő időszakban más kiírást keresnek erre. Viorel Ionescu, a kezelési terveket készítő bukaresti cég képviselője tegnap arról számolt be, hogy felmérték a területeket és azok élővilágát. A terveket azonban még jóvá kell hagynia a megyei környezetvédelmi ügynökségnek és a környezetvédelmi minisztériumnak.

A területtulajdonosok számára lesznek megszorítások is, például jelenleg túl sok állatot legeltetnek, ezek számát csökkenteni kell, a juhászkutyákra oda kell figyelni, hogy ne vadászhassák le a védett fajokat, szigorúan tilos a tarlóégetés, a szemétégetés, különböző időszakokban nem is szabad bemenni ezekre a védett területekre, és az erdőkitermelés is ellenőrzötten zajlik. Nagy József hangsúlyozta, a gazdák a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől (APIA) igényelhetnek a megszorítások miatt plusz támogatásokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés