
Klaus Johannist július 18-án várják Székelyföldre
Fotó: Presidency.ro
Államfői beiktatása óta először látogat Hargita és Kovászna megyébe Klaus Johannis július 18-án. Az RMDSZ vezetőségével politikai vonalon nem tárgyalt az elnöki hivatal, de a székelyföldi önkormányzatokkal már egyeztettek technikai kérdésekről.
2017. július 11., 18:552017. július 11., 18:55
2017. július 11., 18:562017. július 11., 18:56
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, az elnöki hivatal nem egyeztetett előzetesen a szövetség képviselőivel a székelyföldi látogatásról, és annak pontos céljairól.
Azt most korai megfogalmazni, hogy van-e gesztusértéke a látogatásnak, s hogy mit vár ettől az RMDSZ, azt azonban tudjuk, hogy az államfővel folytatott megbeszélésen a székelyföldi önkormányzati vezetők tájékoztatni fogják Johannist a két megye helyzetéről, legégetőbb problémáikról, és biztos vagyok abban is, hogy kitérnek az államfőnek a magyar közösséggel kapcsolatos eddigi kijelentéseire is” – fogalmazott kérdésünkre a szövetség ügyvezető elnöke.

Hargita és Kovászna megyébe – Románia két magyar többségű megyéjébe – látogat július 18-án Klaus Johannis román államfő.
Amint arról beszámoltunk, Klaus Johannis az RMDSZ és a román balliberális koalíció közötti múlt hónapi tárgyalásokra utalva úgy fogalmazott: nem lehet alkudozni az etnikai alapú autonómiáról, ez ugyanis szerinte „nemkívánatos dolog” Romániában.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke lapunknak elmondta, politikai és közigazgatási témák kerülnek majd terítékre az önkormányzati vezetők részvételével zajló, zártkörű egyeztetésen.
hiszen politikus, és volt önkormányzati vezető, így a közigazgatás rejtelmei nem jelentenek kihívást számára” – fogalmazott lapunknak Tamás Sándor.
A háromszéki elöljáró az MTI-nek azt mondta, a megbeszélések során tájékoztatni fogják az államfőt mindarról, amit Székelyföld és Románia jövőjéről gondolnak. „Van néhány kérdés, amit határozottan másként látunk, és ezekben a kérdésekben szeretnénk nyomatékosítani az álláspontunkat” – tette hozzá Tamás Sándor.
Kíváncsiak voltunk egyébként arra is, hogy a látogatásnak van-e köze ahhoz, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor épp július 18-án kezdődik, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programfelelőse azonban elmondta:
Amúgy július 18. az úgynevezett nulladik nap a tábor életében, a programban csupán két esti koncert szerepel, a hivatalos megnyitóra csak másnap kerül sor. „Ettől függetlenül szívesen látjuk Klaus Johannist a táborindító koncerteken” – tette hozzá Sándor Krisztina.

Kétszer ötéves elnöki mandátuma idején Traian Băsescu előszeretettel látogatott Székelyföldre, ahol adott pillanatban visszajáró vendégnek számított.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan nem úgy járt el, hogy növelje a bizalmat közte és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, amikor a párt tudta nélkül Adrian Veșteát nevezte ki miniszterelnöknek – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!