
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Cristian Pistol
A közutakat kezelő társaság (CNAIR) bejelentette, hogy hétfőn aláírták a szerződést a Kolozsvár–Dés gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére meghirdetett versenytárgyalás győztesével.
2024. december 24., 12:442024. december 24., 12:44
A becslések szerint hozzávetőlegesen 75 kilométer hosszú gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányát a Specialist Consulting Kft., a Specialist Smart Group Kft. és a Perfect Consult Europe cégekből álló társulás fogja elkészíteni.
amelyet kizárólag vissza nem térítendő uniós alapokból (az EU 2021-2027-re szóló hosszú távú költségvetéséből, a közlekedésfejlesztési operatív program révén) finanszíroznak – írja az Agerpres.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!