2011. május 06., 09:152011. május 06., 09:15
Mint mondta, az erdélyi örökségjegyzék nem csupán katalógusként, hanem felújítási prioritási listaként is fog működni. Hegedüs Csilla hangsúlyozta, az épített örökség megőrzése nem egyenlő a régi épületek restaurálásával, a munkának csak akkor van értelme, ha az ingatlanban valamilyen tevékenység is zajlik. Véleménye szerint a tulajdonosoknak kellene ezekkel a kérdésekkel foglalkozniuk, de erre általában nincs lehetőségük. Hegedüs Csilla elmondta, korábban a kulturális minisztérium országos helyreállítási tervében 0,2 százalék jutott a magyar műemlékekre, ezt Kelemen Hunor miniszter vezetése alatt sikerült 26 százalékra „feltornázni”.
tanácsos fontosnak tartja, hogy minél több székelyföldi cég szerezze meg a jogot a műemlékek helyreállítására, hogy az erre szánt pénz helyben maradjon, másrészt ők az erdélyi építészeti stílushoz is jobban értenek, mint az ország más régióiból érkező kivitelezők. A minisztériumi tanácsos ugyanakkor elmondta, a tárca dolgozik a kulturális örökségvédelmi törvénykönyv elkészítésén is: az eddigi jogszabályokkal ellentétben ez az erdélyi magyar építészeti örökség védelmében is segítséget nyújt majd. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke hangsúlyozta, az örökségvédelem akkor lehet igazán eredményes, ha a szakmabeliek javaslatát, akaratát a döntéshozók is felvállalják.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!