
Fotó: Facebook/Mihai Curteanu
Újabb településeken vezettek be korlátozó intézkedéseket Kolozs megyében a járvány terjedése miatt. Kolozsváron is újabb gócpontokat azonosítottak.
2020. október 19., 18:062020. október 19., 18:06
2020. október 19., 20:292020. október 19., 20:29
Hétfőtől Székelyjó, Kalotaszentkirály és Tordaszentlászló községekben kötelezik a kültéri maszkviselést, illetve zárnak be a vendéglátó egységek, művelődési intézmények beltéri részlegei, közölte a Kolozs megyei prefektúra. Ezeken a településeken az új fertőzőttek száma meghaladta a 3 ezreléket.
a megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) tájékoztatása szerint tíz lakosnál mutatták ki a vírus jelenlétét, akikből négy a községközpontban, három-három pedig Magyarfenesen, illetve Magyarlétán lakik. Nem hivatalos információk szerint Tordaszentlászlón a vasárnapi nap folyamán újabb 14 személyről derült ki, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal.
rámutatva, hogy az egészségügyi hatóságokkal való kommunikáció gyakran nehézkes a nagy esetszám miatt.
Újabb gócpontokat fedeznek fel Kolozsváron is, ahol a szombaton Covid-kórházként beüzemelt Clujana-kórházban bizonyult fertőzöttnek néhány alkalmazott. Miután a kolozsvári városi kórház intenzív terápiás osztálya is Covid-19-egység lett, tizenkét egészségügyi dolgozó fertőződött meg SARS-CoV-2 vírussal, számolt be az Agerpres.

Újabb gócpont jelent meg Kolozs megyében, miután a kolozsvári városi kórház intenzív terápiás osztálya is Covid-19-egység lett: tizenkét egészségügyi dolgozó fertőződött meg SARS-CoV-2 vírussal.
A kormánymegbízott szerint a vírus terjedéséért a közeli szórakozóhelyek, a diákok által csak Hányinger utcának csúfolt Hegyvölgy (Piezișă) utca kocsmái okolhatók. Az egész utca egy góc, jelentette ki online bejelentkezésében a kormánymegbízott, rámutatva, hogy mivel az egymást érő kocsmák teraszai kis alapterületűek, egyszerűen képtelenség betartani a távolságtartási szabályokat.
A szórakozóhelyek működtetői a hétvégén: „Bezártunk, most jobb?”, „Együttműködést, nem visszaélést!” feliratú plakátokat helyeztek ki a szórakozóhelyek ablakaira, így tiltakozva a hatóságok eljárása ellen.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!