Hirdetés

Kerékpárút létesül a Körösök vízgyűjtőmedencéjének valamennyi, határt keresztező folyójának töltésén

kerékpár

Folyók mentén, töltéseken vezet majd a kerékpárút

Fotó: Tuchiluș Alex

Kiírták a közbeszerzési eljárást a Körösök Vízügyi Igazgatóság kezelésébe tartozó jelentősebb folyók töltésein létrehozandó kerékpárutak megépítésére. A mintegy 20 millió eurós összköltségvetésű, több mint 190 kilométer kerékpárút kialakításáról szóló projekt kettős célt szolgál: az árvízvédelmi infrastruktúra felújítását és megerősítését, továbbá az aktív turizmus feltételeinek bővítését. A kerékpárosok nemcsak a Partiumot fedezhetik fel két keréken, hanem Románia schengeni tagságának jóvoltából Magyarországra is átkarikázhatnak.

Pataky Lehel Zsolt

2025. január 11., 09:502025. január 11., 09:50

2025. január 12., 10:512025. január 12., 10:51

Az összesen 191,3 kilométernyi kerékpárút megépítésére vonatkozó felhívás már megjelent a közbeszerzések elektronikus rendszerében (SEAP), és a Körösök Vízügyi Igazgatósága február 4-éig várja az árajánlatokat. A teljes szakaszt öt részre osztották fel, mindegyikre külön versenytárgyalást hirdettek, mert el akarták kerülni, hogy a majdnem kétszáz kilométert egyetlen kivitelező építse meg, ezáltal több fronton tudnak majd haladni egyszerre – magyarázta a Krónikának Pásztor Sándor, a nagyváradi székhelyű igazgatóság vezetője.

A közel 20 millió eurót (majdnem 79,5 millió lejt) az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében pályázták meg, a vízügyi igazgató megfogalmazása szerint akkor „csapott le” rá, amikor Tánczos Barna korábbi RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter vízgazdálkodási tanácsadója volt.

Hirdetés
Idézet
A vízügy terén ez a legnagyobb, és eddig a pillanatig talán az egyedüli projekt, amit sikerült kiírni, és érinti a Sebes- és a Fekete-Köröst, a Felfogó-csatornát, az Ért és a Berettyót – minden olyan nagy folyót, amely határt metsz a Körösök Vízügyi Igazgatóság területén” – nyilatkozta az igazgató.

A beruházás árvízvédelmi és turisztikai fejlesztés is egyben. „A kerékpárutakat úgy terveztettük meg, hogy 2–2,4 méter szélességűek legyenek, a töltésszelvénytől függően, de a teherbírásuk 10 tonna. Tehát mi is fel tudunk vonulni majd árvízi védekezéskor a bevetési csapatainkkal, illetve karban tudjuk tartani a töltéseket a munkagépekkel. Teljesen más védekezni vagy a hétköznapi teendőket elvégezni ott, ahol szilárd, mint ott, ahol földes út van” – magyarázta Pásztor Sándor.

kerékpár Galéria

A kerékpárosok kies vidékeken haladhatnak át

Fotó: Tuchiluș Alex

A kiírás szerint egy 10 centiméter vastagságú makadám lesz az útborítás, de az igazgató megnyugtatásul közölte, hogy rendkívül erősen tömörített, zúzott kőről van szó, ami „már majdnem aszfalt minőségű”. „Aszfaltréteg csak ott lesz, ahol esetleg belterületen halad át a kerékpárút, mert ezt engedte meg az európai uniós kiírás. Tehát ez az egyik feltétel volt a sok közül, aminek meg kellett felelni. Nagyon sok mindent kellett figyelembe venni, ezért született meg csak decemberben a kormányhatározat, és azután ki is írtunk közbeszerzést” – részletezte.

Másik szempont volt ezeknek a töltéseknek és folyópartoknak az idegenforgalmi célú kiaknázása.

„Például délről észak felé haladva: a Fekete-Körösön Gyulát összekötjük Nagyszalontával, Szalontát pedig Nagyváraddal a töltésen keresztül, Nagyváradról egy 20 kilométeres szakasz megtétele után vissza lehet jutni Magyarországra, tehát egy kör írható le, míg északon összekötjük a Berettyón a településeket a magyar határszelvénytől, Pocsaj magasságától Margitta belvárosáig, illetve az Éren eljutunk Szatmár megyébe” – vázolta a tervezett útvonalak egy részét az vízügyi szakember.

kerékpár Galéria

Pásztor Sándor (balról) akkor „csapott le” a kerékpárutak projektjére, amikor Tánczos Barna korábbi környezetvédelmi miniszter tanácsadója volt

Fotó: Facebook/Körösök Vízügyi Igazgatósága

A határ magyar oldalán léteznek ugyan kerékpárutak, de nem minden esetben ott, ahol a romániai biciklis sávok elérik majd a folyótöltéseken a határt, ám Pásztor Sándor jelezte, hogy ez ügyben már egyeztetett Lázár János magyar építési és beruházási miniszterrel, és a magyar fél távlati tervei között szerepel, hogy kiépítik a csatlakozási pontokat. A településeken lehajtókat építenek majd a helyi önkormányzatok, így a kerékpárosok kitérőket tehetnek, pihenőket tarthatnak.

Idézet
Például, ha Bihardiószegen meg akarják ismerni a borkultúrát, vagy meglátogatni a Zichy-kastélyt, akkor megtehetik, mert az önkormányzattal ezt már megbeszéltük, hol építenek ki egy lehajtót, kerékpártárolót. Nagyváradon bejöhetnek a központig, a városházával szemben lesz egy végállomás, ott leparkolhatják a kerékpárokat, és tehetnek egy sétát a belvárosban” – részletezte.

A tervben szerepel kerékpársávok kialakítása meglévő közúti hidakon, illetve kisebb hidak, átjárók építése ott, ahol egy-egy gyűjtő- vagy öntözőcsatorna torkollik a folyómedrekbe. Pásztor Sándor szerint ezek ez építmények környezetbarát anyagokból készülnek majd.

kerékpár Galéria

Összekötik majd a két országot a folyók mellett a kerékpárutak is. Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay.com

Románia idei felvétele a belső határőrizet nélküli schengeni övezetbe megnövelte a kerékpárépítési projekt jelentőségét, mert így a két ország egymással szomszédos kistérségeit akadálytalanul felfedezhetik az aktív turizmust kedvelők. Pásztor Sándor szerint a leendő kerékpárutak terveit nem engedélyeztették a két ország határőrizeti szerveivel, arra gondolva, hogy „Schengen utolér minket”, és bízik benne, hogy ha a magyar oldalon is kiépül a bicikliúthálózat, „lesz annyi bölcsesség mindenkiben, hogy nem adódik ebből probléma”.

Kerékpárutak az Értől… a Fekete-Körösig

  • az első kerékpárútszakasz az Ér bal partján épül ki Érendréd (Szatmár megye) és Jankafalva (Bihar megye) között majdnem 53 kilométer hosszan, s összeköti Tasnádszántót, Szilágypért (Szatmár), Szalacsot, Értarcsát, Kiskerekit, Székelyhidat és Bihardiószeget (Bihar);
  • a második szakasz 43 kilométer hosszan épül a Berettyó jobb partjának töltésén, és Bihar megyén halad keresztül Margittától Vedresábrányon, Vámoslázon, Szentjobbon, Szalárdon, Biahrfélegyházon és Paptamásin keresztül a román–magyar határig;
  • a harmadik és negyedik szakasz a Sebes-Körös mentén halad majd, a kettő összesen 60,88 kilométert tesz ki, és a folyó jobb partján Nagyváradtól halad az államhatárig a következő települések érintésével: Biharszentandrás, Bors, Körösgyéres, Vizesgyán; a bal parton a köröstarjáni hídtól a Felfogó-csatorna jobb oldali töltéséig, valamint a Felfogó-csatorna jobb partján a Köles-ér torkolatáig érintve Körösgyérest, Vizesgyánt, Oláhszentmiklóst, Cséffát, Madarászt és Nagyszalontát;
  • az utolsó, ötödik szakasz 34,7 kilométer hosszú, és a Felfogó-csatorna jobb partja mentén épül ki a Köles-érrel való találkozástól a Fekete-Körös jobb partjáig, majd a folyó jobb oldali töltésén halad a Felfogó-csatornáig, átvezet a nagyzeréndi közúti hídon a Fekete-Körös bal partjáig, és onnan a magyar határig tart majd, érintve Nagyszalonta, Illye, Keményfok (Bihar megye), valamint Tőzmiske és Nagyzerénd (Arad megye) közigazgatási területeit.

A finanszírozási szerződést 2023-ban írták alá a környezetvédelmi, valamint a fejlesztési és közmunkálatokért felelős minisztériumokkal. Mint arról beszámoltunk, a terv elkészítéséhez szükség volt a védőgátak telekkönyvezésére, kataszteri nyilvántartásba vételére, ami nagy erőfeszítést jelentett, mert Románia 426 kilométer hosszú árvízvédelmi töltéshálózatának 45 százaléka a Körösök vízgyűjtő medencéjében található.

Pásztor Sándor reményei szerint idén tavasszal vagy nyár elején kezdődhetnek a kivitelezési munkálatok, amelyeknek 2026-ban be kell fejeződniük.

korábban írtuk

Folyópartokon kerékpározhatunk át Magyarországra
Folyópartokon kerékpározhatunk át Magyarországra

Hamarosan kiírják a versenytárgyalást csaknem 200 kilométernyi kerékpárút megépítésére partiumi folyók árvízvédelmi töltésein. A mintegy 20 millió eurós, uniós finanszírozású beruházás több ponton is kapcsolatot teremt Magyarországgal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Mi maradt az egykori iparvárosokból?

Minden évben ellátogatok pár napra a Bánságba, ahol Nándorhegy, Stájerlakanina és Oravicabánya környékén autózva újra és újra rácsodálkozom az egykor virágzó ipar hatalmas lenyomataira: gyártelepekre, csarnokokra, kéményekre, iparvágányokra.

Mi maradt az egykori iparvárosokból?
Mi maradt az egykori iparvárosokból?
2026. július 26., vasárnap

Mi maradt az egykori iparvárosokból?

Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán bocsánatot kért a „felhasznált, átvert, rettegésben tartott” határon túli magyaroktól Fehéregyházán

A magyar kormánynak kötelessége a határon túli magyarok jogainak képviselete, ami azt is jelenti, hogy ezekből a jogokból nem lehet elvenni – hangsúlyozta Tarr Zoltán Fehéregyházán.

Tarr Zoltán bocsánatot kért a „felhasznált, átvert, rettegésben tartott” határon túli magyaroktól Fehéregyházán
2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter

Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter
2026. július 26., vasárnap

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig

A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
Hirdetés
Hirdetés