Hirdetés

Folyópartokon kerékpározhatunk át Magyarországra

Kerékpárkapcsolat. A folyóparti bicikliúttervek 24 partiumi települést érintenek

Kerékpárkapcsolat. A folyóparti bicikliúttervek 24 partiumi települést érintenek

Fotó: Pinti Attila

Hamarosan kiírják a versenytárgyalást csaknem 200 kilométernyi kerékpárút megépítésére partiumi folyók árvízvédelmi töltésein. A mintegy 20 millió eurós, uniós finanszírozású beruházás több ponton is kapcsolatot teremt Magyarországgal. Romániai oldalon nagyrészt Bihar, de Szatmár és Arad megyei települések is érintettek a zöldmobilitás előretörését szolgáló kerékpáros projektben, amelynek köszönhetően a folyópartokat is rendezik.

Páva Adorján

2024. szeptember 01., 19:072024. szeptember 01., 19:07

2024. szeptember 01., 19:182024. szeptember 01., 19:18

A szükséges 58 engedélyből már csak egyetlen hiányzik, hogy kiírhassák a versenytárgyalást a Körösök Vízügyi Igazgatóság által lebonyolított nagyszabású kerékpárút-építési projekt kivitelezésére – tájékoztatott Pásztor Sándor, az intézmény igazgatója. A vízügyi szakember – aki korábban a Bihar Megyei Tanács elnökeként is tevékenykedett – a Bihon.ro portál beszámolója szerint közölte, már csak az Arad megyei útügyi igazgatóságnak kell zöld jelzést adnia a Fekete-Körösön átívelő nagyzerindi híd „kétkerekűsítésére”.

A kerékpárutak lehetővé teszi a természeti adottságok megcsodálását is Galéria

A kerékpárutak lehetővé teszi a természeti adottságok megcsodálását is

Fotó: Pixabay.com

Az igazgató úgy véli, ősszel kiírhatják a közbeszerzési eljárásokat, és év végéig meg is lehetnek a kivitelezők; mindegyik folyó és csatorna esetében külön licitet írnak ki, azt remélve, hogy így gyorsabban haladnak a munkálatokkal, amelyeket a szerződések aláírásától számítva 15 hónap alatt lehet elvégezni. Tehát az optimista verzió szerint már 2026 nyarára elkészülhetnek az új bicikliutak.

Hirdetés

Kötelez az országos helyreállítási terv

Amelyekre az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében pályáztak meg 18,7 millió eurót, tehát a kerékpárutaknak 2026 végéig meg kell valósulniuk.

A nagyváradi székhelyű vízügyi igazgatóság 2022 decemberében jelentette be, hogy pályázatott nyújtott be az európai uniós finanszírozású PNRR egyik, turisztikai és kulturális fejlesztéseket támogató komponensében a folyók árvízvédelmi töltései rendbe tételére. A társított cél kerékpárút-infrastruktúra létrehozása a Körösök vízgyűjtő medencéjében, amely révén turisztikai szempontból is kiaknázhatóvá válnak a töltések mentén fellelhető kulturális értékek, természeti adottságok.

Pásztor Sándor a pályázat benyújtásakor úgy fogalmazott, nagy erőfeszítéseket tettek, hogy időben befejezzék a védőgátak telekkönyvezését, kataszteri nyilvántartásba vételét. Ez azért is nehéz volt, mert Románia 426 kilométer hosszú árvízvédelmi töltéshálózatának 45 százaléka a Körösök vízgyűjtő medencéjében található.

A leghosszabb útvonal az Ér bal partján húzódik 52,7 kilométeren át a Szatmár megyei Érendrédtől a bihari Jankafalváig Galéria

A leghosszabb kerékpárútvonal az Ér bal partján húzódik 52,7 kilométeren át a Szatmár megyei Érendrédtől a bihari Jankafalváig

Fotó: Pinti Attila

Kerékpárút vizek mentén

A tervezett útvonalakat időközben átírták. A Bihon portál friss tájékoztatása szerint

a fejlesztések az Ér, a Berettyó, a Sebes-Körös folyót, utóbbi vízgyűjtő csatornáját, illetve a Fekete-Köröst érintik, három megye 24 települését.

A leghosszabb útvonal az Ér bal partján húzódik 52,7 kilométeren át a Szatmár megyei Érendrédtől a bihari Jankafalváig. A Berettyó jobb partján 43 kilométeren át kerekezhetünk majd Margittától a magyar határig (onnan pedig akár Berettyóújfaluig). Köröstarjántól a Sebes-Körös vízgyűjtő csatornája mentén lehet majd csaknem 40 kilométert biciklizni egészen a (kicsit odébb Nagyszalontán is átfolyó) Kölesérig, majd innen a Fekete-Körös töltésein a bihari Feketetót, illetve az Arad megyei Zerind érintésével a magyar határig (34,7 km). Egy másik útvonal Nagyváradról vezet a Sebes-Körös mentén egészen Magyarországig (23 km).

Elvileg a határtól folytatni lehet majd a kerekezést az anyaországban, viszont a bicikliút-hálózat elérhetővé tétele mellett ehhez az is kell majd, hogy Románia is teljes mértékben a schengeni övezet tagjává váljon – ami 2026-ra minden bizonnyal megvalósul.

Fellendülhet a kerékpáros turizmus a Partiumban Galéria

Fellendülhet a kerékpáros turizmus a Partiumban

Fotó: Tuchiluș Alex

A kerékpározásról szóló európai nyilatkozat

Mint ismeretes, az Unió egy ideje kiemelten kezeli a hasonló jellegű beruházások támogatását. Az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság áprilisban közösen hirdette ki a kerékpározásról szóló európai nyilatkozatot. Ennek célja, hogy teljes mértékben kiaknázzék a kerékpározásban rejlő lehetőségeket az EU-ban. Kijelentették, hogy

a kerékpározás a közlekedés és a rekreációs tevékenységek egyik legfenntarthatóbb, leghozzáférhetőbb, leginkluzívabb, legolcsóbb és legegészségesebb formája, amely kiemelt fontosságú az európai társadalom és gazdaság szempontjából.

Szándékuk szerint nyilatkozatuk stratégiai iránytűként szolgál a kerékpározással kapcsolatos meglévő és jövőbeli szakpolitikák és kezdeményezések számára.

Céljuk a kerékpározást érintő politikák kidolgozása és megerősítése, az inkluzív, megfizethető és egészséges mobilitás ösztönzése, több és jobb kerékpáros infrastruktúra létrehozása, a kerékpározással kapcsolatos beruházások növelése és a kerékpározás kedvező feltételeinek megteremtése, a közúti biztonság és védelem javítása, a minőségi zöldmunkahelyek és a világszínvonalú európai kerékpáripar fejlesztésének támogatása, a multimodalitás és a kerékpáros turizmus támogatása, illetve a kerékpározásra vonatkozó adatok gyűjtésének javítása.

Nemcsak a folyók, hanem kerékpárutak is összeköthetik a Partiumot Magyarországgal Galéria

Nemcsak a folyók, hanem kerékpárutak is összeköthetik a Partiumot Magyarországgal

Fotó: Pixabay.com

Kerékpárút Erdélyben: egyéb beruházások

Amint arról beszámoltunk, jelenleg Romániában a Temesvártól a román–szerb határon át egészen Nagybecskerekig húzódó kerékpárutat tartják a leghosszabb összefüggő biciklisávnak. Tavasztól havonta egy hétvégén megnyitották a határt az összesen 85 kilométeres távon.

De ennél sokkal hosszabb kerékpárutakat is terveznek Romániában. A három partiumi-erdélyi megyét 227 kilométeren keresztül átszelő, Velo Apuseni nevű projekt Bihar, Kolozs és Fehér megyét érinti. Az Erdélyi-szigethegységben kanyargó bicikliút 110 millió lejes (22 millió eurós) finanszírozást kapott a helyreállítási alapból (PNRR).

Viszont ennek a kerékpárútnak a sokszorosa lesz az a bicikliút, amelyet négy másik nyugat-romániai megye tervez közösen: mintegy 1800 kilométer hosszú lesz, 142,6 millió euróból épülhet meg az a kerékpársáv, amely az ország eddigi legnagyobb „kétkerekű” beruházása.

A Kerékpárral nyugaton nevet viselő projekt Arad, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyét, a régió turisztikai-kulturális látványosságait érinti, illetve népszerűsíti; a finanszírozást az országos helyreállítási alap (PNRR) révén, vissza nem térítendő európai uniós forrásokból biztosítják.

korábban írtuk

Megnyitják a határt a leghosszabb romániai kerékpárúton, „pedáloznak” a jóval nagyobb beruházásokon
Megnyitják a határt a leghosszabb romániai kerékpárúton, „pedáloznak” a jóval nagyobb beruházásokon

Ismét átpedálozhatnak Temesvárról Nagybecskerekre a kirándulni vágyók: havonta egy hétvégén megnyitják a román–szerb határt az akár 85 kilométeres távon két keréken közlekedők előtt. Közben előrelépések történtek a nagy biciklisprojektekben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 07., hétfő

Erdélyi szégyenlista: Bihar megyében jegyzik a legtöbb közúti szabálytalanságot

Nagyszabású közúti razziát tartottak a hétvégén Bihar megyében: több mint 2300 embert igazoltattak, 1400-nál is több járművezetőt ellenőriztek alkohol- vagy drogfogyasztás miatt, és 730 bírságot szabtak ki.

Erdélyi szégyenlista: Bihar megyében jegyzik a legtöbb közúti szabálytalanságot
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Majka-ügy: reagált az ügyészség a Krónikának

Továbbra sem tudni, ki küldött halálos fenyegető üzenetet Majka telefonjára a magyarországi rapper sepsiszentgyörgyi koncertje előtt, legalábbis az ügyészség nem hozta nyilvánosságra az elkövető személyazonosságát.

Majka-ügy: reagált az ügyészség a Krónikának
2026. szeptember 07., hétfő

Ami román közegben vitát robbantott ki, az az erdélyi magyar iskolák esetében természetes

Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.

Ami román közegben vitát robbantott ki, az az erdélyi magyar iskolák esetében természetes
2026. szeptember 07., hétfő

Bevált az 1 lejes napijegy, megsokszorozódott a tömegközlekedést használók száma

Egy hónappal az 1 lejes napijegy bevezetése után máris kézzelfogható eredmények látszanak az aradi tömegközlekedésében. A friss adatok szerint augusztusban jelentősen nőtt mind a jegyvásárlások, mind az eladott bérletek száma.

Bevált az 1 lejes napijegy, megsokszorozódott a tömegközlekedést használók száma
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron

Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.

„Az iskola megtanít felismerni a világ és saját tudásunk határait.” Erdélyi magyar iskolák tanévnyitója Gyulafehérváron
2026. szeptember 05., szombat

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kaptak el jogosítvány nélkül

Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.

Autó nélkül maradt a tinédzser, akit háromszor kaptak el jogosítvány nélkül
2026. szeptember 05., szombat

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében

Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.

Bölcsődeavató Székelyhídon: már nyolc új kisdedóvót építettek Bihar megyében
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban

A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.

Károly brit uralkodó tiszteletére nyílik angol pub egy erdélyi faluban
2026. szeptember 04., péntek

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját

Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.

Fejedelmi beruházás Erdélyben: felélesztenék az Apafi-kastély hajdani pompáját
2026. szeptember 04., péntek

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Hirdetés
Hirdetés