
Kerekes László
Fotó: Romkat.ro
„A Szentlélek gyümölcseinek kiáradására várva, örömmel és hálatelt szívvel értesítem főegyházmegyénk papjait és híveit, hogy Ferenc Szentatyánk a mai napon főtisztelendő dr. Kerekes László szentszéki tanácsost, a kézdivásárhelyi Boldog Özséb plébánia plébánosát Tharros c. püspökévé és a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki” – olvasható Kovács Gergely gyulafehérvári érsek keddi körlevelében.
2020. május 26., 14:092020. május 26., 14:09
2020. május 26., 15:382020. május 26., 15:38
A Romkat.ro portál által idézett körlevél szerint a kinevezett segédpüspök 1968. július 23-án született Kézdivásárhelyen. Tanulmányait szülőfalujában, Gelencén kezdi meg, majd Kézdivásárhelyen folytatja, és 1986-ban érettségizik a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában. 1987-ben megkezdi filozófiai és teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, majd 1990-től a Budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként folytatja és fejezi be 1992-ben. 1993. május 16-án szentelik pappá Gelencén, a Szent Imre-templomban. 1994-ben kánonjogi licenciátust, majd 2004-ben egyházjogi doktorátust szerez az ottawai (Kanada) Szent Pál Egyetemen.
Huszonhat évnyi papsága alatt Kerekes László sokféle pasztorális feladatkörben szolgált: 1994-2000 között a Gyulafehérvári Érseki Bíróság bírósági helynöke, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola fegyelmi prefektusa és kánonjog tanára. 1996-tól ugyanitt retorikát, homiletikát és pedagógiát tanít. A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola tudományos folyóiratának, a Studia Theologica Transsylvaniensia-nak társalapítója. 2000 decemberében szentszéki tanácsosi címet kap. Jelenleg a Gyulafehérvári Érseki Bíróság helyettes bírósági helynöke, és 2004 óta Kézdivásárhelyen, a Boldog Özséb plébánia plébánosa. Anyanyelvén kívül folyékonyan beszél románul és angolul.
A püspökszentelés helyszínét, időpontját a későbbiekben közlik – áll az érsek körlevelében. Az új segédpüspök a Csíkszeredában szolgáló, tavaly nyugdíjaztatását kérő Tamás József utódja.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!