Hirdetés

Kérdőívez az RMDSZ Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A városi konzultációkról és a tervezett környezetvédelmi közmeghallgatásról számolt be a sajtónak hétfőn Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke és Peti András marosvásárhelyi elnök, alpolgármester.

Bakó Zoltán

2015. szeptember 21., 19:192015. szeptember 21., 19:19

„Sokkal közelebb kerültünk a város polgáraihoz, mint a hárompárti egyezmény előtt, s még inkább a Peti–Vass-nézetkülönbségek rendezése előtt voltunk, ami jó eredménynek számít” – értékelte Brassai.

Elmondta, hogy csütörtöktől a körzeti választmányok tagjai húszpontos kérdőívekkel látogatnak meg több ezer háztartást Marosvásárhelyen, amelyekben közigazgatási és közügyekben kérik a lakosság véleményét. Arról is beszámolt ugyanakkor, hogy keddtől már meghirdethetőek lesznek a választói körzetek helyszínei, az a 11–12 szavazókörzet, ahol az október 11-i előválasztáson a marosvásárhelyi lakosok eldönthetik, hogy a három polgármesterjelölt közül kinek szavaznak bizalmat arra, hogy a jövő évi helyhatósági választáson közös magyar polgármesterjelöltként induljon. A körzetek helyszínei a történelmi egyházaknál lesznek.

Megnőtt a regisztráltak száma, mondta a megyei elnök, „közeledünk az ötezres értékhez, amit reprezentatívnak ítéltünk meg közösen, ugyanis ez a szám a választópolgárok tíz százalékát jelenti”. A megyei elnök ugyanakkor hangsúlyozta: december 15-ig tisztább képet kapnak arról, hogyan látják a vásárhelyiek a közügyek rendezését a városban, illetve milyen részvételre számíthatnak a jövő évi választásokon.

Peti András alpolgármester az Azomureş problémájára tért ki, elmondva: várják, hogy egy nyilvános vita keretében minden érdekelt fél elmondja véleményét a légszennyező kombinátról.  „Meghívtuk a kombinát képviselőit, a környezetvédelmi őrséget és hatóságot, a polgármesteri hivatal képviselőit, és azt szeretnénk, hogy szakemberek is részt vegyenek a vitán” – mondta a városi szervezet elnöke. Erre ma 18 órától kerül sor a Kultúrpalota kistermében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés