
Fotó: Nagy D. István
Nem mond le a sepsiszentgyörgyi önkormányzat arról a tervéről, hogy átvegye, valamint a város művelődési körforgásába kapcsolja be a Szakszervezetek Művelődési Házának épületét, noha az elmúlt években többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült megszerezni az ingatlant, holott a tulajdonos óriási adósságot halmozott fel.
2016. május 26., 12:252016. május 26., 12:25
2016. május 26., 15:402016. május 26., 15:40
Sztakics Éva alpolgármester lapunknak kifejtette: a szakszervezetek által be nem fizetett ingatlanadóból felhalmozódott tartozás már 2004 óta gyűl, mára pedig elérte az 1,8 millió lejt. A hivatal már 2004-ben próbálkozott az ingatlan végrehajtásával, akkor a kataszteri hivatalban be is jegyezték a 16,8 ezer lejes adósságot, a következő évben azonban már visszautasították az erre vonatkozó kérésüket arra hivatkozva, hogy a művelődési ház a szakszervezetek kezelésében, vagyis gyakorlatilag az állam tulajdonában van, így nem lehet tartozással terhelni.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a napokban ismét megpróbálkozott az eljárással, de ezúttal sem jártak sikerrel – az érv ugyancsak az volt, hogy az épület az állam tulajdona. A hivatal ugyanakkor az elmúlt években hatalmon lévő kormányoktól is kérte, hogy határozattal adják át városi köztulajdonba vagy a város kezelésébe a – meglehetősen romos állapotban lévő – művelődési házat, de kérésüknek nem tettek eleget. Sztakics Éva rámutatott: hamarosan újra napirendre tűzik a kormányhatározat-tervezet elfogadásának kezdeményezését, az alpolgármester szerint pedig most jó esélyekkel indulnak, mert Corina Şuteu jelenlegi művelődésügyi minisztert még államtitkárként tájékoztatták a problémás helyzetről, ő pedig nyitottnak mutatkozott arra, hogy a helyzetet orvosolja.
Országszerte többtucatnyi ingatlan van hasonló helyzetben: a tisztázatlan tulajdonjog és a felhalmozott adósság miatt lakat került rájuk, és senki nem akar befektetni felújításukba. Az ingatlanok többségét használni sem lehet: az elavult rendszer miatt fűteni sem tudják ezeket. A tulajdonos szakszervezetek ugyancsak nem áldoznak a korszerűsítésre, de lemondani sem mernek az épületekről, mert attól tartanak, állami vagyon elkótyavetyéléséért eljárást indít ellenük a korrupcióellenes ügyészség.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!