2011. január 28., 09:442011. január 28., 09:44
A fenti állítás a Partiumi Keresztény Egyetem társadalomtudományi tanszéke által végzett reprezentatív felmérésből derül ki, melynek eredményeit Székedi Levente szociológus, a projekt menedzsere ismertette. A tavaly májusban elkezdett közvélemény-kutatás kérdőíveiből és interjúiból egyértelműen az derül ki, hogy mind a rendszeresen utazóknak, mind azoknak, akik nem szívesen választják a közszállítást, a legzavaróbb a buszokon és villamosokon észlelhető piszok. Bár általánosságban a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat útvonalhálózatával a megkérdezettek 80 százaléka elégedett, a jegyek és bérletek árát sokallják, és komoly kifogásaik vannak a jegyellenőrök viselkedése és szóhasználata ellen is. Csaknem 85 százalékuk örül annak, hogy a járművezetők újabban egyenruhát hordanak, és elégedettek az utasok tájékoztatásával is, azt viszont többen is negatívumként említették, hogy a zsebtolvajoktól nincsenek biztonságban a járműveken. Volt olyan nyílt kérdés is, amelyikre többen felrótták azt a szelektív ellenőrzésnek nevezhető jelenséget: miszerint a buszra vagy villamosra felszálló jegyellenőrök óvakodnak a hangos és veszélyesnek tűnő csoportoktól, s inkább nem kérnek tőlük jegyet vagy bérletet – ez pedig a többi, tisztességes utast felháborítja.
Florin Blaga, a Nagyváradi Egyetem oktatója csapatával korszerű készülékekkel mérte a villamosok okozta rezgések és zaj szintjét a sínek cseréje előtt és után. Arra a következtetésre jutottak, hogy a rezgésszint 60–75 százalékkal lett kisebb, miután az egyik forgalmas hídra új síneket fektettek, a zajszint pedig 10–15 százalékkal csökkent attól függően, hogy utánfutós vagy csuklós Tatra, vagy új Siemens villamosról volt-e szó.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.