„Újra körbe kell ülni a kerekasztalt!”

A Kemény család korábbi ígéretéhez híven megnyitották szombaton a több mint nyolcszáz éves marosvécsi várkastély kapuját, hogy a történelem, az Erdélyi Helikon és a nemesi család múltja – és jelene – iránt érdeklődő közönség bejárhassa az ősi termeket, a nemzeti kegyhellyé magasztosult kastélyparkot.

Talán a család tagjai sem gondolták, hogy ily sokan, több százan eljönnek a kapunyitásra. Jöttek helybéliek, marosvásárhelyiek, szászrégeniek, Erdély csaknem minden szegletéből városiak és vidékiek, de jöttek az anyaországból is. És az erdélyi főúri családok számos tagját is ott láthattuk a látogatók között.

Az örökösök egyike, Nagy Kemény Géza egy pohár itallal, kaláccsal fogadta az érkezőket, majd koszorúkat helyeztek el báró Kemény János várfalon álló domborműve alatt. A szimbolikus kapunyitásra azután került sor, hogy a családi „isten hozott” után a település polgármestere, Ördög Ferenc az önkormányzat üdvözletét is tolmácsolta, egyben kifejezve reményét, hogy a kastélyt korábban használó egészségügyi intézmény után a kulturális rendeltetés is munkahelyeket kínál majd a helyieknek, ahogyan azt az államosítás előtt is megszokták a Kemény család részéről.

Az építkezésnek nincs alternatívája

A kastélyudvaron üdvözlőbeszédek hangzottak el. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja gyerekkori olvasmányélményeit elevenítette fel, amikor először találkozott Kemény János nevével.

Tőkés László EP-képviselő a két világháború közti időszakról beszélt, amikor Kemény báró a megmaradásra, a talpra állásra biztatott a kastély falai közül, amikor soha nem múló emlékű irodalmi parnasszussá változtatta a birtokot. Úgy vélte, Trianon után jobb helyzetben volt az erdélyi magyarság, mint ma.

„Akkor még a politika sem korrumpálódott, a magyarságnak nem voltak árulói” – fogalmazott a volt püspök. Úgy vélte, az örökölt értékrend tartotta iránytűként egyenes úton az erdélyi magyarságot. „Folytassuk az Erdély felemelésére, a magyarság talpra állítására irányuló erőfeszítéseinket. (...) Üljük körül a szövetség asztalát, és vonjuk le a helyzetből adódó következtetéseket” – jelentette ki Tőkés László a Kós Károly által faragott kőasztalra utalva, amely körül a Helikon írói is tanácskoztak.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédében rámutatott: a családnak visszaszolgáltatott várkastély több egy épületnél, az a két világháború közti erdélyi szellemi útkeresés egyik kiemelt helyszíne. A Kemény János hívására Marosvécsen gyülekező erdélyi írók nemcsak a Helikoni írói közösséget alapították meg, hanem azokat az intézményeket is megteremtették, amelyek lehetővé tették, hogy ne veszítse el a hitét a reménységét a kisebbségbe szorult erdélyi magyarság, mondta.

Úgy vélte, az építkezésnek ma sincs alternatívája. „Minden nap hozzá kell tennünk egy téglát a közös házunkhoz” – jelentette ki az RMDSZ elnöke, kitartást és erőt kívánva a Kemény családnak és mindazoknak, akik hisznek az erdélyi szellemiségben.

Megkérdőjelezhetetlenül Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője volt a kapunyitási ünnepség „fő attrakciója”. A tőle megszokott nemes egyszerűséggel megfogalmazott szavai jótékony mosolyt csaltak a hallgatóság arcára, ugyanakkor el is gondolkodtattak.

„Isten malmai lassan, de őrölnek” – kezdte beszédét, utalva arra, hogy negyedszázadot kellett várni a restitúcióra. „Olyan helyre van szükség, ahol meg tudjuk egymást győzni, hogy együtt jobb. Ha nem lesz összefogás, a fiatalok összepakolnak és elmennek a nagyvilágba. Fiataljainkért merjünk az asztal mellé ülni, merjük kibeszélni dolgainkat” – biztatott magyar–magyar és magyar–román összefogásra Böjte Csaba, majd megáldotta a várkastélyt.

Nyolcszáz év kötelez

A várkastély történetét Vécsi Nagy Zoltán, az egyik Kemény unoka ismertette. Rámutatott, amikor báró Kemény János 1923-ban megörökölte a birtokot, az volt a szándéka, hogy a rá szállott óriási vagyont a kultúra és a művelődés céljaira fordítsa. Ennek jegyében került sor 1926. július 16–18. között Marosvécsen az erdélyi írókat tömörítő első Erdélyi Helikon-találkozóra. Az épületet a család 1949. évi kiköltöztetése után csaknem 60 éven át a román állam használta javítóintézetként, majd pszichiátriaként.

Az örökösök felolvasták azt a szándéknyilatkozatot, amely a kastély további sorsát, általuk elképzelt rendeltetését körvonalazza. „A Kemény család célja, hogy a várkastély, amely a magyar kulturális örökség része, a néhai Kemény János író szellemiségéhez híven ismét az erdélyi és az összmagyarság kulturális és társadalmi céljait szolgálhassa. Ehhez széles körű, határokon átívelő, nemzeti összefogásra van szükség” – áll a dokumentumban.

Kastélytúra nyílvezetéssel

Báró Kemény Zoltán pohárköszöntője után a látogatók bejárhatták a kastélyt, a padlóra ragasztott sárga nyilak segítettek eligazodni. Mint kiderült, szükség volt rájuk, nélkülük ugyanis csak körbe-körbe jártak volna a több tucat helyiség labirintusában. A tulajdonosok még a padlástérbe is beengedték a látogatókat.

Bár egészségügyi intézményként szolgált hosszú ideig az épület – vagy talán éppen ezért –, számottevő strukturális károsodást nem szenvedett. Állaga megromlott ugyan, de más hasonló épületekhez képest viszonylag épen maradt fenn. Nagyon ötletesen a különböző szobákban, termekben korabeli fotókat állítottak ki, megmutatva, milyen volt a helyiség fénykorában. 

Nem meglepő, hogy a látogatók nagy többsége a kastélykertbe is kiment. Sokan első ízben látták a Kuncz Aladár emlékére készült Helikon-asztalt, a Kemény család síremlékét, a százados tölgyeket. Mindezek az egykori Helikon csoportosulásra, a mecénás családra emlékeztettek. Ahogyan az is, hogy a várárokban büfét rendeztek be.

A kellemes időjárás majálissá varázsolta a kastélylátogatást, sokan megpihentek itt, erőt merítettek a kastély bejárásához. Az udvaron Kemény János könyveiből válogathattak a látogatók, az egyik teremben pedig művészi műsor szórakoztatta az egybegyűlteket.