Kelemen Hunor: „Nem Markó fog irányítani” – interjú

 – Bár a végső gongszó még nem hangzott el, úgy tűnik, az elnökválasztási küzdelem nem tartogat túlságosan nagy izgalmakat az ön számára: 11 területi szervezet, közöttük a székelyföldiek önt támogatják. Fogalmazgatja már székfoglaló beszédét,  vagy a kampányra koncentrál?
– Régen megtanultam, hogy az ellenfeleket pillanatig sem szabad lebecsülni, ilyen szempontból ez a „mérkőzés” számomra még nem lefutott. Bár a nagy szervezetek támogatását bírom, és megtisztelőnek tartom, ez nem jelenti, hogy február 26-áig nem folytatom a munkát, a következő időszakban például mind a több mint félezer kongresszusi küldöttel el kívánok beszélgetni. Székfoglaló beszédemen nem gondolkodom, még ráér, azon viszont igen, hogyha a kongresszus nekem szavaz bizalmat, melyek lesznek a legsürgősebb teendők a következő időszakban. A következő egy hónapnál ugyanis sokkal fontosabb, hogy mi lesz utána, például a következő másfél esztendőben.

– Az esélyeket tekintve hasonlóképpen sokat nyom a latban, hogy nemcsak ügyvezető elnökként szerzett tapasztalataira, személyi kapcsolataira, hanem az RMDSZ apparátusára is számíthat, amely ellenfelei szerint preferenciálisan önt segíti.
– Ez nem igaz, mindig megkapták a segítséget, ha kérték, és megkapják ezután is, akár a kongresszus szervezőitől, az ügyvezető elnökségtől vagy a területi szervezetektől. Olyan helyzet nem volt, hogy valamelyik küldöttgyűlésen jelen lehettem, és Eckstein-Kovács Péter nem, olyan viszont adódott Biharban, hogy mindkettőnknek azt mondták: ne menjünk. Igaz, hogy az ügyvezető elnöki tisztség 2007-től 2010 elejéig történt gyakorlása révén jobban megismertem a szervezetet, ez nyilvánvaló helyzeti előny, ám senki nem akadályozta meg Ecksteint vagy Olosz Gergelyt abban, hogy ne járjon a megyei szervezetekhez, ne találkozzon az RMDSZ vezetőivel, hogy legalább indulása előtt felmérje, hol van a szövetség székháza, ne az illető városba érkezésekor kelljen keresnie. Az én előnyöm a munkámból, tizenöt éve nap mint nap végigjárt utamból adódik, és nem egyébből.

– Mindenesetre azok a belülről megfogalmazott, a demokrácia hiányát fájlaló vádak nem vetnek jó fényt a szövetségre, miszerint Kovászna megyében megfélemlítették a területi küldötteket, hogy ne a „helyi szervezet fiát”, Olosz Gergelyt, hanem önt támogassák.
– Álljon elő Eckstein vagy Olosz egyetlen Kovászna megyei emberrel, akit megfélemlítettek. Senki nem félemlített meg senkit. Ha bárki azt hiszi, hogy Tamás Sándor megyei tanácselnököt, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, Márton Árpád képviselőt vagy Bokor Tibor szenátort meg lehet félemlíteni, az elsősorban saját magáról állít ki véleményt, és az érintetteket sérti meg. Az ilyesfajta állítások köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.

– Külső szemlélők is önben láthatják a leendő szövetségi elnököt, hiszen az elmúlt időszakban állnia kellett az övön aluli ütéseket is. Elnökaspirációjának tulajdonítja, hogy egyesek szülei múltját vagy a magánéletében turkálva egy román képviselőnőhöz fűződő állítólagos viszonyát firtatták?
– Már gyerekkoromban azt tanultam, hogy ne használj olyan eszközt mások ellen, amit magad ellen nem látnál szívesen. Újságíróként, majd politikusként is ezt az elvet alkalmaztam. Azokat, akik ilyen vádakat fogalmaznak meg, nem érdekli a valóság. Nem zavarja, hogy a szüleimet 1989-ben nem üldözték el Csíkkarcfalváról, sőt agrármérnök apámat a rendszerváltás után felkérték a helyi gazdaszervezet irányítására, mert megbíztak benne, és szüleim csak 2004-ben telepedtek át apám felső-háromszéki szülőfalujába. A magánéletemet mindig távol tartottam a politikától, sohasem kevertem össze az intim szférát a közélettel, és e téren meg is akarok maradni diszkrét politikusnak. Nőtlen emberként elsősorban magamnak kell elszámolnom, de elmondhatom: e téren sem igazak az állítások. Azt nem mondom, hogy valaha nem voltak azok, de a magánéletemről nem szoktam nyilatkozni. A mostani választási kampányban felbukkant hamis vádakat sokan arra akarják felhasználni, hogy pszichológiai nyomást gyakoroljanak rám, másrészt hogy az embereket befolyásolják. Elég jól bírom a gyűrődést, engem nem lehet megroppantani, másrészt szerintem az erdélyi magyar embereknek több esze van, mint némely politikusnak.

– Mennyire tartja erénynek vagy hátránynak, hogy sokan Markó Béla kiszemeltjének tartják, aki garanciát jelent a leköszönő elnök fémjelezte politika folytatására? Ön éppenséggel olyan segédpilótának nevezte magát, akire érdemes rábízni a repülőgép irányítását.
– Tény, hogy aki vezetett már repülőgépet, arra inkább rábízható a gép biztonságos irányítása, mint olyan valakire, aki tudja ugyan, hogy a gépmadárnak szárnya és motorja van, de a pilótafülke ajtaját csak az utastérből látta. Számomra nem jelent hendikepet, hogy Markó Bélának jó ideje közeli munkatársa vagyok. Őt ugyanis legádázabb kritikusai is a Kárpát-medence egyik legsikeresebb magyar politikusának tartják, aki elnökként az RMDSZ-t 1993 óta megtartotta a parlamentben, hol ellenzékben, hol kormánypozícióban. Ezt a kifogást vállalni lehet. Másrészt én nem vagyok Markó, mint ahogy ő sem volt Domokos Géza, sőt Eckstein-Kovácsról sem állítom, hogy a kenyéradó gazdája meghosszabbított lépése volna. Önálló személyiség vagyok, képes vagyok meghozni a döntéseimet. Ha valaki ismeri Markó Bélát, az tudja, hogy ő nem az az ember, aki a háttérből akar, szeret vagy tud irányítani, ráadásul mindezt 18 évi elnöki mandátum után. Mindenkit biztosítani szeretnék afelől, hogy február 27-től az RMDSZ-nek más elnöke lesz, és nem Markó fogja irányítani, függetlenül attól, hogy kit választanak meg.

– Markó szerint az elmúlt 15 év során elleshette tőle mindazt, ami jó, és tanulhatott a hibákból is. Tudna mindegyik végletre néhány példát?
– Számos előnyt jelent számomra, hogy tanultam tőle, mint ahogy nagyon sok más politikustól az RMDSZ-ben, és ezeket hasznosítani fogom. Van, amit folytatni kell az RMDSZ életében, és van, amit nem. A világ legtermészetesebb dolga, hogy azok a vezetők, akik hosszú ideig irányítottak politikai alakulatot – magyarországi példával élve Orbán Viktor Fidesz-elnök ilyen –, a saját képükre tudták alakítani azt. Éppen ezért sok mindenben kell változtatni. Másrészt az 1993-ban kigondolt modellből, a társadalmi változásokból adódóan ismét csak változtatásokra van szükség. Nem azt mondom, hogy teljesen idejét múlta az akkori állammodell, de alapvetően új kérdésekre is válaszokat kell adni, amelyeket javaslataimban megfogalmaztam, a területi elnökökkel megbeszéltem.

– Programjában szemlélet-, stílus- és generációváltást hirdet. Miként képzeli el irányítása alatt az RMDSZ-t az elkövetkező években, például hogyan csalogatná vissza a szövetségtől elpártolt szavazókat?
– Nyitni kell, az emberek problémáira hitelesen kell megoldásokat javasolni, és ezeket érvényesíteni kell. Ha ez a hitelesség létezik, akkor vissza fognak térni az RMDSZ-től eltávolodók, mint ahogy azok is, akik sohasem voksoltak más pártra, a legutóbbi választásokon azonban különböző okokból nem vettek részt. Ez csak úgy lehetséges, ha visszatérünk az emberekhez, amit én gyakorolni szoktam a választókerületemben, és megtanultam a kapcsolattartás hatékony módját. Fenntartások nélkül helyet kell adni mindenféle véleménynek, mert ha az embereket meghallgatják, akkor a döntéseket is magukénak tudják, még akkor is, ha ezek nem teljesen egyeznek saját javaslatukkal. A szervezet működésében is olyan változásokat kívánok, amely szélesebb alapokra helyezi a döntés-előkészítést a megyei szervezeteket, a platformokat és az önkormányzati szférát illetően egyaránt.

– Erre már csak azért is szükség lesz, mert számos területi elnök panaszkodik a központosított döntéshozatali mechanizmusra, hogy a fontos határozatok szűk körben születnek. Enged-e nagyobb beleszólást az RMDSZ alsóbb szintjeinek?
– Aki politizált, annak el kell fogadnia, hogy nem lehet minden döntést népszavazással meghozni, de ez nem jelenti, hogy a döntés-előkészítést és –meghozatalt nem kell minél szélesebbre tárni. E téren biztosan változás lesz.

– Eközben regionális szinten is nagyobb beleszólást kívánnak maguknak a szervezetek az RMDSZ-ben. Akkor is támogatta volna a székelyföldi és partiumi szervezet létrehozását célzó elképzeléseket, ha ezeket nem feltételként támasztják az Ön támogatásához?
– Nem volt ez feltétel velem szemben, a partiumiak nem is javasoltak ilyet, a kezdeményezés a Székelyföldről indult, és nem titok, hogy a Partiumban és Közép-Erdélyben nem váltott ki rokonszenvet. Ezért próbáltuk székelyföldi barátaimmal azt a megoldást keresni, amely elfogadható mindhárom régió számára. Azt javasoltam, hogy regionális szervezetek létrehozhatók legyenek a területi szervezetek kezdeményezésére, és saját hatáskörükből emelhetnek regionális szintre bármit, de nem kötelező megalakítani ezeket. Úgy látom, hogy a helyzet megérett arra a szövetségben, hogy ilyen rugalmas megoldást bevigyünk az alapszabályzatba. Mi már korábban, például az államfő-választási kampányban szegmentálni igyekeztünk a politikai üzeneteket, hiszen tudtuk: a Székelyföldön nem ugyanazt kell mondani, amit Beszterce-Naszód vagy Temes megyében. De ez nem jelent kettős beszédet, hanem hogy a földrajzi és demográfiai értelemben is különböző helyzetekben élő közösségek problémái nem azonosak, ennek megfelelően a válasz sem lehet azonos.

– Komolyan gondolja, hogy képes lesz meggyőzni Tőkés Lászlót arról, álljon el a pártalapítástól? Ha meggyőzőereje mégsem lesz sikeres, miként képzeli el az RMDSZ viszonyát az új alakulattal, például hajlandó lenne a koalícióra?
– Nem vagyok naiv, ismerem az EMNT-s kollégákat, pártalapítási rációjukat. Számomra viszont nem erős érv, hogy csak akkor vesznek komolyan valakit tárgyalásokon, ha pártja van. Ha valóban megtörténik a pártalapítás, nem jelenti, hogy nem kell megpróbálni közös nevezőt kialakítani. A parlamenti jelenléthez fűződő alapvető érdeket nem kérdőjelezte meg Tőkés László sem, márpedig ha ebben meg tudunk egyezni, akkor a következő lépésekben is. Én a pártalapítástól függetlenül tovább szeretném működtetni a 2010 elejétől elakadt Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot. A helyhatósági választásokon minden valószínűség szerint hármas verseny lesz, legalábbis tömbvidéken, viszont nagy kockázatnak tartom Kolozs, Arad, Temes vagy Maros megye mezőségi részén az ütközést az önkormányzati megmérettetésen. Ez ugyanis odavezetne, hogy képviselet nélkül maradna az ottani magyarság. Párbeszédre, együttműködésre szükség van, és ennek kezdeményezésével nem fogok kivárni.

– E téren lényeges kérdés, hogy miként tudja rendezni viszonyát az RMDSZ a Fidesszel. Ebbéli szándékait tükrözi, hogy az RMDSZ jobbközép irányvonalának folytatását hangsúlyozta?
– Ilyen szorosan ehhez a Fidesznek nincs köze. Ami társadalomszervezési, közpolitikai értelemben a fiskálispolitikától a decentralizáción át 2005-ben elkezdődött Romániában, az annak a koalíciónak volt a programja, amelynek az RMDSZ is részese volt, és amelyet 2007-től a liberálisokkal, 2010-től pedig a demokratákkal folyattunk. Ahhoz, hogy alapos társadalmi reformot vihessünk véghez politikai értelemben is, két-három mandátumra van szükség; Romániához hasonlóan Magyarországnak is az volt a problémája, hogy húsz év alatt legalább háromszor irányt váltott, és nem volt alkalom véghezvinni egy koherens politikát. Márpedig ilyen értelemben Románia és az erdélyi magyarok számára ez lenne kívánatos, és nyilván hozzátartozik ehhez az értékrend kérdése is, ezért kell megmaradnunk az Európai Néppártban, amelynek tagja a Fidesz is. Természetesen azt gondolom, hogy rendeznünk kell a viszonyunkat a magyarországi kormánypárttal, és tizenöt éves politikai munkámban nincs olyasmi, ami hátráltatná ezt az együttműködést. A Fidesz politikusaival régóta, még újságírói pályafutásom idejéből ismerjük egymás gondolatait, elképzeléseit, és rajtam biztosan nem fog múlni a kétoldalú viszony rendezése.

– Ezek szerint továbbra is a jobbközép román demokratákkal fennálló koalíciót folytatná? Pedig a balliberális ellenzék hevesen udvarol az RMDSZ-nek. Változtatni kíván-e az RMDSZ-ről alkotott szemléletmódon, hogy bárkivel hajlandó kormányozni?
– Hogy az RMDSZ mindenkivel koalícióképes, az erény, nem hiba. Romániában ez mindenkivel így van: ha valaki a jelenlegi parlamenti pártok közül mutat egyet, amely valamilyen formában nem kormányzott együtt a többiekkel, akkor egészben lenyelem. Sokkal inkább azt látom problémának, ahogyan a szociáldemokraták és a liberálisok viszonyultak az elmúlt egy év során az erdélyi magyarsághoz, hogyan kezelték általában a magyar kérdést. Emiatt is mondom, hogy nem lehetséges most olyan koalícióról, szövetségről beszélni a két alakulattal, amely a kormány megbuktatásához vezetne. Másrészt nem hiszek abban, hogy érdemes visszahozni a PSD programjában szereplő gondoskodó, mindenkire figyelő szocialista államot, amely többet költ, mint amennyit megtermel. Én mindenféle értelemben az öngondoskodás híve vagyok, legyen szó az egyénről vagy a közösségről, és nyilván ott kell segíteni, ahol az öngondoskodás nem lehetséges. Megtehetnénk, hogy kiszállunk a kormányból, de attól még nem lesz jobb egyetlen erdélyi magyarnak sem, hogy az RMDSZ ellenzékben van, ott ugyanis tudunk nagyon erőseket ordítani, segíteni viszont nem. A közvélemény-kutatások mindig azt mutatták, hogy a magyarság szerint ott kell lennünk a parlamentben, ugyanakkor megfelelő feltételek mellett részt kell venni a kormányzásban is. Vagyis a magyarok minden megszorító intézkedés ellenére a közösség érdekeit mégiscsak előtérbe tudják helyezni. Az már kommunikáció és empátia kérdése, hogy miként tudjuk elmagyarázni a nehéz döntéseket.

– Megválasztása esetén megválik-e a miniszteri tárcától?
– A kettő nem függ össze. Ha a nagyobbik kormánypárt elnöki szinten képviselteti magát a kabinetben, akkor azt tartom helyesnek, hogy az RMDSZ elnöke is ott legyen. Sokkal hatékonyabb és gyorsabb így a döntéshozatal. Ha viszont a jövőben úgy látjuk, hogy az RMDSZ szempontjából egészségesebb, előnyösebb, ha a szövetség elnöke nincs benn a kabinetben, akkor minden további nélkül felállnék.