Hirdetés

Kelemen Hunor továbbra is várja a PNL magyarázatát arra, hogy miért fogtak össze az AUR-ral Szatmár megyében

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Kelemen Hunor továbbra is várja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőinek magyarázatát arra, hogy a liberálisok miért fogtak össze Szatmár megyében a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) egy olyan kampányban, amelynek egyetlen üzenete: „Harcoljunk a magyarok ellen!”. Az RMDSZ elnöke pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján beszélt a témáról.

Krónika

2024. május 24., 13:252024. május 24., 13:25

Úgy vélekedett, hogy a PNL válasza vélhetően azért késik, mert szégyellik az AUR-ral kötött helyi koalíciót.

Kelemen Hunor annak apropóján beszélt a témáról, hogy csütörtökön a kormány elfogadta az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzésének és leküzdésének 2024–2027-es országos stratégiáját. A szövetségi elnök üdvözölte a kormány döntését, de megjegyezte, hogy a gyűlöletbeszéd felerősödéséért elsősorban a politikusokat terheli a felelősség a választási kampányban és azon kívül is.

Hirdetés

Kijelentését azzal indokolta, hogy a társadalom egy része követendőnek tarthatja a politikusok rossz példáját. Ebben az összefüggésben a PNL és az AUR Szatmár megyei összefogását említette.

korábban írtuk

„Förtelmes, soviniszta teremtmény”: páros lábbal szállt bele az RMDSZ-be George Simion AUR-vezér
„Förtelmes, soviniszta teremtmény”: páros lábbal szállt bele az RMDSZ-be George Simion AUR-vezér

Durván nekirontott az RMDSZ-nek George Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.

„Ha a liberálisok az egyik megyében összefognak az AUR-ral egyetlen üzenettel – »Harcoljunk a magyarok ellen!« –, és erre a PNL-nek sem a megyei, sem az országos vezetői nem reagálnak, ez azt jelentheti, hogy ez fontos stratégiája annak a kormánynak, amelynek a Nemzeti Liberális Párt is része” – idézte az RMDSZ elnökének nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Etnikumok közti gyűlöletet szított Simion Szatmárban az RMDSZ szerint
Etnikumok közti gyűlöletet szított Simion Szatmárban az RMDSZ szerint

Etnikumok közötti gyűlöletet szított George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amikor vasárnap beszédet mondott hívei előtt Erdődön – foglalt állást az RMDSZ Szatmár megyei szervezete.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Medvék, farkasok: gyarapodnak az egyik erdélyi megyében a vadak okozta károk

A szigorúan védett állatfajok által okozott károk száma továbbra is növekszik Brassó megyében. A medvék, farkasok, de a hiúzok és vadmacskák száma is növekedett a környéken.

Medvék, farkasok: gyarapodnak az egyik erdélyi megyében a vadak okozta károk
Hirdetés
2026. március 22., vasárnap

Megugrottak a szállodai árak is, kevesebben mennek húsvéti minivakációra

Megugrottak az árak a szállodákban is, a húsvéti minivakáció idejére így kevesebben foglaltak szállást például Brassópojána vendéglátóipari egységeiben is, mint a korábbi években.

Megugrottak a szállodai árak is, kevesebben mennek húsvéti minivakációra
2026. március 22., vasárnap

Börtönbüntetés járhat a tarlóégetésért

A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság ismét felhívja a figyelmet a száraz növényzet égetéséből eredő kockázatokra, miután az elmúlt napokban a megyében többször riasztották a tűzoltókat tarlóégetésekből elszabadult tűzesetekhez.

Börtönbüntetés járhat a tarlóégetésért
Börtönbüntetés járhat a tarlóégetésért
2026. március 22., vasárnap

Börtönbüntetés járhat a tarlóégetésért

2026. március 22., vasárnap

Lángra kapott egy étterem konyhája Maros megyében, 40 ember kimenekült a vendéglőből

Több mint 40 személy önként elhagyta a helyszínt, miután tűz ütött ki egy étterem konyhájában a Maros megyei Koronkán; sérülteket nem jelentettek – közölte szombat este a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Lángra kapott egy étterem konyhája Maros megyében, 40 ember kimenekült a vendéglőből
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Kolozsvár szívében nyílt meg az országos népművészeti tárlat

Megnyílt az Élő Népművészet XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás erdélyi régiójának tárlata a Melody/ Központi szállóban, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány kolozsvári székhelyén.

Kolozsvár szívében nyílt meg az országos népművészeti tárlat
2026. március 21., szombat

Jogosítvány nélkül: börtönbe került a sokadszorra lebukott erdélyi sofőr

Sokadszorra kapták el a tordai rendőrök azt a 30 éves férfit, aki jogosítvány nélkül ült volán mögé. Több büntetőeljárás is folyamatban volt ellene, ezúttal rácsok mögé került.

Jogosítvány nélkül: börtönbe került a sokadszorra lebukott erdélyi sofőr
2026. március 21., szombat

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Igazi tavasz a láthatáron, hamarosan erőteljesen felmelegszik az idő

Az Országos Meteorológia Szolgálat (ANM) vezetője közölte, hogy egyre jobban felmelegszik az idő, jövő héten akár 20 Celsius fok is lehet. Beköszönt az igazi tavasz, kellemes időre lehet számítani.

Igazi tavasz a láthatáron, hamarosan erőteljesen felmelegszik az idő
2026. március 21., szombat

Mészkőn tartja a Magyar Unitárius Egyház a Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját

A Kolozs megyei Mészkőn tartják a Magyar Unitárius Egyház által meghirdetett Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját.

Mészkőn tartja a Magyar Unitárius Egyház a Balázs Ferenc-emlékév ünnepélyes megnyitóját
2026. március 20., péntek

Alaposan lefaragták az állások számát a Hargita megyei közigazgatásban

A Hargita megyei prefektúra közölte a helyi önkormányzatokkal és a megyei tanáccsal a 2026-ra megállapított maximális alkalmazotti létszámkeretet, amely közel 30 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál.

Alaposan lefaragták az állások számát a Hargita megyei közigazgatásban
Hirdetés
Hirdetés