Hirdetés

Kelemen Hunor: nincs olyan vitás kérdés, amely miatt rendezhetetlen lenne az RMDSZ és a Fidesz viszonya

Nincs olyan vitás kérdés, amely miatt rendezhetetlen lenne a Fidesz és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen.

2011. augusztus 28., 13:022011. augusztus 28., 13:02

Az RMDSZ elnöke a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon azt mondta: nem tud elképzelni kétféle magyar állampolgárságot, és szerinte az állampolgársággal együtt a szavazati jogot is meg kell kapniuk a határon túli magyaroknak. Leszögezte: az RMDSZ-nek nincs preferenciája azzal kapcsolatosan, hogy a határon túli magyarok miként éljenek a szavazati jogukkal, a szavazás módjáról ugyanis a magyar kormánynak kell döntenie. Hozzátette, hogy a Fidesz erről konzultálni fog a határon túli magyar szervezetekkel az ősz folyamán.

Arra a kérdésére, hogy nem tart-e attól, amit Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke felvetett, vagyis hogy a romániai magyaroknak a magyarországi választáson való szavazása csökkentheti a magyarok érdeklődését a romániai választások iránt, Kelemen elmondta: ezt meg kell előzni, arra kell törekedni, hogy jó mozgósítás legyen a romániai választásokon. Rámutatott: ő abban látja a legfőbb kérdést, hogy a magyar állampolgárság megadása a határon túli magyarok helyben maradását, a szülőföld megtartását segíti-e elő, vagy az elvándorlást ösztönzi-e majd. Szerinte ahhoz, hogy a romániai magyarok továbbra is a szülőföldjükön maradjanak, szükséges, hogy a magyar kormány is így lássa jónak.

„A magyar kormány képviselőivel folytatott eddigi beszélgetéseim alapján úgy látom, ők is azt akarják, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak a romániai magyarok” - mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke felidézte: júliusban Tusnádfürdőn Orbán Viktorral abban maradtak, hogy az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatait rendezni kell, hiszen nincs olyan vitás kérdésük, amely ezt a viszonyt nem tenné rendezhetővé. A Tusnádfürdőn folytatott beszélgetést jónak, hasznosnak minősítette, és úgy vélte, ezáltal megtörtént az első lépés afelé, hogy a két párt közötti bizalmat erősítsék.

Közölte: Tusnádfürdőn megállapodtak arról, hogy ősszel hivatalos Fidesz-RMDSZ találkozót szerveznek Budapesten. „Mind a Fidesznek, mind az RMDSZ-nek az az érdeke, hogy normális partneri viszony legyen a két alakulat között” - mondta Kelemen Hunor.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés