
Fotó: Székelyhon
A Brassó belvárosában kereskedelmi egységeket működtetők egyesülete a Brassó Smart City Egyesülettel közösen 10 százalékos kedvezményt biztosít a városközpontban található vendéglátóipari egységekben mindazoknak, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen.
2020. december 29., 09:002020. december 29., 09:00
Az akciót bejelentő közlemény szerint eddig tizenhat étterem, kávézó és bár csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek célja a vakcina melletti nyilvános kiállás az Európai Oltási Napok keretében. A kezdeményezők így kívánják támogatni a megyei közegészségügyi igazgatóságot és az önkormányzatot az oltás jótékony hatását hangsúlyozó tájékoztató kampányban.
– hangsúlyozza a közlemény.
„Támogatjuk az oltási kampányt, és csatlakozunk a tájékoztató kampányhoz, mivel meggyőződésünk, hogy
– érvelt Horia Huluban, a belvárosi kereskedelmi egységeket működtetők egyesületének elnöke.
A Brassó Smart City Egyesület elnöke, Cristian Macedonschi nyilatkozatában azt emelte ki, hogy az akcióval egyidőben fejezik ki szolidaritásukat a brassói vendéglátóipari és turisztikai vállalkozókkal, valamint a járvány begyűrűzése óta az első vonalban harcoló egészségügyi alkalmazottakkal.
– fogalmazott Cristian Macedonschi.
Az akció december 28-án rajtolt el és február 28-áig tart.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
1 hozzászólás