
Fotó: Pixabay.com
Idéntől már nemcsak ingyen utazási jegyeket kaphatnak a fogyatékkal élők, hanem a gépkocsival történő utazás esetén az üzemanyagköltség egy részét is megtérítik számukra.
2021. március 12., 15:302021. március 12., 15:30
A vonatkozó jogszabály tavaly augusztusban jelent meg, decemberben a módszertant is kiadták, de országos szinten csak mostanra sikerült a január 1-től érvénybe lépett jogszabály alkalmazását tisztázni – mutatott rá csütörtöki sajtótájékoztatón Vass Mária, a Kovászna Megyei Gyerekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője. Felhívta a figyelmet,
A kedvezményezettnek el kell döntenie, hogy ingyen utazási jegyet igényel vagy üzemanyag-elszámolást, a kettőt együtt vagy kiegészítésként nem kérheti. Vass Mária hangsúlyozta, ez lehetőség a fogyatékkal élőknek, hiszen aki nem utazik vonattal, autóbusszal, most kérhet támogatást akkor is, ha gépkocsival mozdul ki.
Kovászna megyében például 6500 fogyatékkal élő szerepel a nyilvántartásban, közülük 5500 súlyos vagy középsúlyos besorolásban, tehát jogosult ingyenjegyre vagy üzemanyag-megtérítésre. Az elmúlt évben, amikor még csak jegyeket lehetett kérni, kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, hiszen a járvány miatt korlátozódtak az utazások. Az üzemanyag-elszámolás esetében is megszabták a kereteket,
Bármelyik határérték átlépése esetén a támogatást már nem folyósítják.
A rendszerben az a „csavar”, hogy nem az üzemanyag-fogyasztás alapján számolják a támogatás értékét, hanem az R-SNCFR a II. osztály menetjegyeinek árai alapján. Példaként egy ezer kilométeres útvonalra a vonatjegy 133 lej, akkor pontosan annyit pótolnak az üzemanyagba, 500 kilométer esetén pedig 86 lejt. A költségeket számolva kifizetődőbb, ha a fogyatékkal élő a vonatot választja, de sok esetben előfordul, hogy más meggondolások alapján mégis inkább a gépkocsi mellett dönt. Könnyítés, hogy a gépkocsi bárkinek a tulajdonában lehet, az utazás célját nem kell megjelölni, annyi a megkötés, hogy valóban a fogyatékkal élő kegyen a kedvezményezett.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!