Hirdetés

Kedvez az idei nyár a dinnyének

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Kedvezett idén az időjárás a dinynyetermesztőknek. Az érmihályfalvi Nagy Endre Szatmárnémetiben kínálja portékáját. Mint mondja, idén nagyon jó a termés, mivel nem tett kárt a dinnyében sem a vihar, sem a jégeső.

Babos Krisztina

2011. augusztus 12., 07:582011. augusztus 12., 07:58

Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy mitől lesz jó a dinnye, elmondta, három dolog kell hozzá: jó termőföld, jó vetőmag és jó időjárás. Az Érmihályfalva határában levő fekete homok első osztályúnak számít, kiváltképp, hogy a gazda istállótrágyával növeli a talaj termőképességét. A jó időjárást a dinnye számára a meleg jelenti és kedvezőbb, ha nincs túl sok eső, mivel a víz hiányát szükség esetén locsolással lehet ellensúlyozni, a túl sok csapadék viszont komoly károkat okozhat. A vetőmagot Hollandiából szerzi be, ugyanis onnan valóban fajtatiszta szaporítóanyagot szokott kapni. Körülbelül 20 éve tért át a méregzöld héjú helyett a csíkos, az úgynevezett Grimson családba tartozó fajták termesztésére, mivel ezek nemesebb ízűek és a húsuk is kásásabb. Hogy pontosan milyen fajtákat vet, azt nem árulta el Nagy Endre, mivel úgy véli, minden termesztőnek magának kell kitapasztalnia, hogy mit érdemes vetnie.
Nagy Endrének, illetve az ország északi részén gazdálkodóknak a viszonylag hűvös éghajlat hátrányt jelent például a 200 kilométerrel délebbre levő Arad megyei termelőkkel szemben. Ezért kénytelenek tavasszal fóliatakaróval védeni az ültetvényeket, ha azt akarják, hogy ők is megjelenjenek már szezon kezdetén, azaz július elején a piacokon.

Az érmihályfalvi termelő szerint a várható termésátlag igen sok mindentől függ, és 15–35 tonna között váltakozik jobb években hektáronként. Az idei évről e tekintetben még nem tudott nyilatkozni, mivel – mint mondta – még a közepén vannak a szezonnak. „Nem úgy van manapság, mint régen, hogy Lőrinc napja (augusztus 10.) után már nem jó a dinnye – magyarázta Nagy Endre, aki szerint ez a szabály csak a rendszerváltás előtt hozzáférhető fajták esetén volt igaz. – Hogy mikor lesz túlérett, az függ a fajta tenyészidejétől, ami lehet 60, 70, de akár 80 nap is, valamint attól, hogy mikor vetették.”

Mivel a finom, érett görögdinnye kiválasztásának fortélyai igen sokakat érdekelnek, ennek kapcsán is megkérdeztük a termelőt, aki szerint a gyümölcs szárának leszáradása, illetve megléte nem irányadó az érettség tekintetében, és a dinnye földdel érintkező részén kialakuló sárgás folt nagysága és felszínének rücskössége sem árul el sokat arról, hogy milyen ízre számíthatunk. A kopogtatás viszont jó módszer, ugyanis a dinnye húsa, ha érett, berezeg, ha viszont nem, vékony hangon szól. A hozzáértő azonban már a színéről, formájáról, a héj fényességéről megmondja, hogy melyik az érett dinynye.

A dinnye tárolása

A görögdinnye tárolására legjobb a hűvös, párás, 10–13 Celsius fokos pince. Pince híján hűtőben is tartható, de nem tanácsos a fagyasztó közelében tárolni. A már felszeletelt dinnyét hasonló körülmények között lehet tárolni, azonban tanácsos egy fóliával bevonni. Azonban semmi szín alatt nem szabad egy-két napnál tovább tartani. A sárgadinnye esetében másak a szabályok, azt tanácsosabb szobahőmérsékleten tárolni, és mindöszsze a fogyasztás előtt fél órával kell betenni a hűtőbe.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés