
Török Zsolt az egyik legeredményesebb romániai hegymászó volt
Fotó: Facebook/Zsolt Torok
A Fogarasi-havasokban elhunyt Török Zsolt hegymászó felesége vasárnap Facebook-oldalán közölte, a neves alpinista tisztelői vasárnap és hétfőn az aradi színházban vehetnek búcsút a hegymászótól. Ugyanott tartják a gyászszertartást kedden 14 órától, majd a Felsőtemetőben helyezik örök nyugalomra.
2019. augusztus 18., 17:572019. augusztus 18., 17:57
2019. augusztus 18., 18:052019. augusztus 18., 18:05
„A Kisherceg elment utolsó utazására, így, hirtelen, túl korán, túl fájdalmas, túl meghökkentő...” – írta az elhunyt hegymászó felesége.
Amint arról beszámoltunk, az aradi Török Zsolt a világ számos magas csúcsának meghódítása után a Fogarasi-havasokban lelte halálát. A 45 éves alpinista szerda óta nem adott életjelet magáról, de csak szombaton kezdték keresni, és aznap meg is találták holttestét a Negoj-csúcs közelében, egy szakadékban.

Megtalálták a híres aradi hegymászó, Török Zsolt holttestét a hegyimentők. Az alpinista 2000 méter felett eshetett le egy szikláról.
Adrian David, a Szeben megyei hegyimentő-szolgálat vezetője a Mediafax hírügynökségnek úgy fogalmazott, mivel Török Zsolt tapasztalt hegymászó volt, szerinte az okozhatta a végzetes balesetet, hogy egy szikladarab levált a hegyről.
– fejtette ki a szakember. Hozzátette, csak szombat reggel kaptak felkérést a keresésre, de úgy tűnik, hogy már szerda óta nem adott életjelet magáról.

Lehozták a hegyről vasárnapra virradó éjszaka a Fogarasi-havasokban elhunyt Török Zsolt alpinista holttestét – közölte a Szeben megyei hegyimentő-szolgálat vezetője, Adrian David.
Ezt megerősítette Török Zsolt felesége, aki kedden este még beszélt férjével: akkor a Călţun nevű menedékhelyen volt. „Szerdán reggel elindult egy sétára, és megtörtént.
– nyilatkozta a Mediafaxnak Laura Nădăban, aki szerint férje egyedül utazott a Fogarasi-havasokba, ahol másokkal is találkozni szeretett volna, majd vasárnap tért volna haza.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
szóljon hozzá!