Hirdetés

Kató Béla leköszönő püspök a Krónikának: hittel mutattam az utat az utánam jövőknek

Kató Béla

Kató Béla boldog, hogy nem kihalt a szolgálatból, nem leváltottak, hanem egyszerűen átadhatta azt

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Rendkívül örül annak az Erdélyi Református Egyházkerület leköszönő püspöke, hogy abban a tudatban adja át a szolgálatot az új vezetőség tagjainak, hogy képesek folytatni azt, amit ő megvalósított. Kató Béla a Krónikának elmondta: nem sok jót ígér a kereszténységre, a világra váró következő időszak, ám az elmúlt több mint egy évtizedben lezajlott építkezés szerinte olyan megtartó erőt jelent, amibe bele tud kapaszkodni az egyház.

Rostás Szabolcs

2024. december 13., 13:582024. december 13., 13:58

2024. december 13., 22:102024. december 13., 22:10

– Kérem, ossza meg velünk azokat a gondolatokat, amelyekkel átadja a stafétát 12 év püspöki szolgálat után utódjának, Kolumbán Vilmos Józsefnek, valamint az Erdélyi Református Egyházkerület újonnan választott vezetőségének.

– Nagyon boldog vagyok azért, hogy ilyen módon tudtam befejezni a szolgálatomat, és tudom átadni azt. Egy apának, egy öregedő embernek mindig nagy kérdése, hogy van-e kinek odaadni, viszi-e tovább, hogyan viszi tovább, mit kell tovább vinnie. Én ezt a mai (csütörtök – szerk. megj.) választói közgyűlést tartom a legnagyobb eredménynek. Sok minden van, amit fel lehetne sorolni, de ebben az izzó, egymásnak feszülő, küzdő világban, melytől nem volt mentes a mi egyházunk sem korábban, egy olyan konszenzusos, csendes választás zajlott le, amelyben mindenki érezte, hogy jó irányba megyünk, ez az irány, és ezt kell nekünk továbbra is támogatnunk.

Hirdetés
Kató Béla Galéria

A leköszönő püspöktől búcsúznak el lelkésztársai a választói közgyűlés után

Fotó: Rostás Szabolcs

– Milyen kihívások várnak a következő időszakban a református egyházra, amelyekkel az új vezetőségnek számolnia kell?

– Nyilván mint ahogy nincs két egyforma ember, két egyforma kor sem létezik, ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belépni. Ezeket mind tudjuk. Viszont nem sok jót ígér vagy vetít előre a kereszténységre, az egyházra, a világra váró következő időszak. Nagyon fontos lesz a kiállás, a hitnek a megvallása. Ismerjük, hogy a kereszténység története során a máglyától a mártíromságig sok minden lezajlott, de különösen olyan időkben, amikor számon kérik, vagy éppen ellenségesen viszonyulnak az értékrendszeredhez, hitedhez, és le akarnak győzni, akkor szükség van a hit megvallására és a kitartásra. Úgy gondolom, hogy Kolumbán Vilmos püspök úr egyenes gerincű ember, akinek minden tudása megvan ahhoz, hogy ezt a szolgálatot el tudja vinni. Szoktuk mondani, hogy egyháztörténészként látott már karón varjút, és az is elrepült. Tehát tudja, hogy mi történt a történelmünkben, és mivel a történelem – ha nem is ugyanúgy, de – megismétli magát, azért ez nagy tapasztalat, ami segíteni fog abban, hogy ne csak érzelmi döntést hozzon, hanem a tapasztalataira, de a hitére is alapozva tudjon olyan döntést hozni, amelyik tovább viszi ezt az egyházat, megóvja és megtartja. Ezért vagyok boldog, hogy ezt megélhettem: nem kihaltam a szolgálatból, nem leváltottak, hanem egyszerűen átadhattam. Azt hiszem, ennél nagyobb öröm nincs.

Kató Béla Galéria

Leköszönő és frissen megválasztott református püspök a kolozsvári tisztújító közgyűlésen

Fotó: Rostás Szabolcs

– Milyen tanácsokkal látta el utódját és az ugyancsak most megválasztott egyházi tisztségviselőket?

– Az új püspök munkatársai, a püspökhelyettes, a missziói előadó, a főgondnokok mind kipróbált emberek, akiket arra kértem, hogy egymást segítve tartsanak össze, és akkor a Kárpát-medence vagy Európa legjobb egyházkerülete lehet az erdélyi. Annyi minden történt és történik a világban, hogy abból mi nem kellene kivegyük a részünket, hanem meg kellene őrizzük azt az erdélyi hagyományt is, amelyik mindig szívvel és lélekkel élt, de a ráció is nagyon fontos volt. Tehát tudta azt, hogy neki milyen keretei vannak, és ezek között hogyan lehet mozogni. Itt vannak öröklött hagyományok és testamentumok, gondolhatunk a hit hőseire, Bethlen Gáboréktól napjainkig, akik a mi egyházunknak olyan képviselői voltak, akik a legnehezebb korban is kitartottak és a megmaradásunkat szolgálták. Ezt kell ma is tenni, és akkor nem lehetünk kétségesek, hogy mi fog történni velünk.

Kató Béla Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

– Ha visszatekint kétszer hatéves püspöki mandátumára, miket emelne ki olyan momentumokként, amelyek alapvetően meghatározták nemcsak az ön egyházvezetői tevékenységét, hanem magát az egyház életét is? Gondolok itt például az építkezésre, intézmények létrehozására, illetve a buktatókra is, a sepsiszentgyörgyi iskola újraállamosítására, amely önt is arra késztette, hogy átértékelje a munkáját, felajánlva püspöki tisztségről való lemondást.

– Az elmúlt években lezajlott intézményépítésünk nem öncélú építkezés volt, hanem olyan fészek folyamatos építése, amelyben az élet megfoganhat és felnőhet. És ebbe minden intézményünket bele kell értenünk: a templom hajójától, épületétől egészen a napközi otthonig, tehát ezek mind beletartoznak. A száz év alatt meggyengült, nagyon sérült rendszerünket akartuk újjáépíteni, ami részben sikerült, továbbá felmutatni a közösségnek, hogy ebben még mindig lehet normális emberi életet élni. Hogy ez nem ment és most sem megy könnyen, az megint a realitásérzékünkből fakad, hogy nincsenek ideális időszakok, mindenért meg kell harcolni, meg kell küzdeni. Én kicsit talán át tudtam hagyományozni azt a fajta hitet, hogy ha az Isten becsuk egy ajtót, akkor kinyit egy ablakot, s ha azt is becsukja, akkor kinyit egy egérlyukat, amit addig nagyítjuk, amíg kiférünk rajta. Tehát valami ilyen elkötelezéssel, hittel próbáltam elöl állni, és mutatni az utat. Tehát annak, aki utánam jön, hasonlóképpen szabad és kell hinnie, hogy ez megvalósuljon. Hogy mi fog következni, azt nem tudjuk. Viszont erdélyi magyar történelmünk arról szól, hogy nem telt el több száz év nyugodtan. Tíz esztendőcskék voltak, amikor sok minden történt, majd száz évig abból éltünk. Nem akarom azt mondani, hogy ez így lesz ezután is, viszont hiszem, hogy ezek olyan kapaszkodók és megtartó források, erők, amibe bele tudunk kapaszkodni és meg tudunk maradni a következő években, még ha a sorsunk másfelé fordulna is.

Kató Béla ún. kibúcsúzó istentiszteletét december 14-én, szombaton 12 órától rendezik a kolozsvári Farkas utcai református templomban; az ünnepségen többek között felszólal Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Csütörtökön megválasztott utódját, Kolumbán Vilmos Józsefet 2025. február 1-jén, 12 órakor iktatják be az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének.

korábban írtuk

Megválasztották új püspöküket az erdélyi reformátusok
Megválasztották új püspöküket az erdélyi reformátusok

Kolumbán Vilmos József eddigi püspökhelyettest választotta püspökké csütörtökön az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése. Kató Béla utódjának nem volt ellenjelöltje, egyetlen ellenszavazat mellett szavaztak neki bizalmat a kolozsvári tisztújításon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Mitől erős az AUR? Nem a magyarellenesség rajzolja ki a fő törésvonalakat

Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.

Mitől erős az AUR? Nem a magyarellenesség rajzolja ki a fő törésvonalakat
2026. június 10., szerda

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon

Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon
2026. június 10., szerda

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi

Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi
Hirdetés
2026. június 10., szerda

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak

Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak
2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
Hirdetés
Hirdetés