Hirdetés

Megválasztották új püspöküket az erdélyi reformátusok

erdélyi reformátusok

Kató Béla (jobbra) leköszönő püspök eddigi helyettesének, Kolumbán Vilmos Józsefnek (középen) adja át a stafétát az Erdélyi Református Egyházkerület élén. Balra Ambrus Attila főgondnok

Fotó: Rostás Szabolcs

Kolumbán Vilmos József eddigi püspökhelyettest választotta püspökké csütörtökön az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése. Kató Béla hat évre megválasztott utódja – akit ellenjelölt nélkül, egyetlen ellenszavazat mellett választottak meg a Kolozsvárt rendezett tisztújításon – székfoglaló beszédében céljának nevezte megőrizni Isten egyházát, tovább vinni, tovább építeni a belső intézményeket.

Rostás Szabolcs

2024. december 12., 16:542024. december 12., 16:54

2024. december 12., 21:122024. december 12., 21:12

Kató Béla leköszönő egyházi vezető helyettesét választotta püspöknek az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közgyűlése csütörtökön a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban. A választói közgyűlésen Kolumbán Vilmos József volt egyházkerületi főjegyző a 121 leadott szavazatból 120-at kapott, a közgyűlés egyetlen tagja voksolt ellene. A tisztségre más nem jelöltette magát.

Kolumbán Vilmos József megbízatása hat évre szól, beiktatását 2025. február 1-jén tartják a kolozsvári Farkas utcai református templomban, elődje, Kató Béla kibúcsúzó istentiszteletét most szombaton ugyanott rendezik.

Hirdetés

Kolumbán Vilmos József 50 éves teológiai professzor, a kolozsvári Protestáns Teológia volt rektora az Erdélyi Református Egyházkerület 48. püspöke lett. A szavazatszámláló bizottság egyik tagja „Habemus episcopum” felkiáltással jelentette be a tisztújítás eredményét. A püspökön kívül főgondnokot is választott a közgyűlés, ők a következők: a tisztséget eddig is betöltő Ambrus Attila, továbbá Tőkés Zsolt és Rácz Levente.

erdélyi reformátusok Galéria

Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület új püspöke megtartja székfoglaló beszédét

Fotó: Rostás Szabolcs

Az új vezetőség mellett megválasztották az EREK Igazgatótanácsának és a Romániai Református Egyház Zsinatának új tagjait is. Az egyházkerület lelkészi főjegyzőjévé Szegedi László Tamás brassói lelkipásztort, presbiteri főjegyzővé Veres Zsombort, lelkészi jegyzővé Juhász Ábelt, presbiteri jegyzővé Nagy Attila Ignácot választotta a közgyűlés. Az egyházkerület missziói előadója Jakab István udvarfalvi lelkipásztort lesz a 2025-2030-as időszakot felölelő ciklusban, katekétikai előadó Bekő István Márton, zenei előadó Dénes Előd, ifjúsági előad Pap Ákos, műszaki előadó Zakariás Attila.

Az eredményhirdetés után Kolumbán Vilmos József megválasztott püspök beszédében köszönetet mondott az előtte járóknak, akik az anyaszentegyházért és közösségért az elmúlt években tettek. „Nagyszerű időknek voltunk tanúi, történelmi időknek, hiszen emberemlékezet óta nem újult meg és épült ennyi templom, gyülekezeti ház, óvoda, iskola, egyetem, bölcsőde, mint az elmúlt 6-12 évben. Hálásaknak kell lennünk mindazoknak, akik ezt lehetővé tették” – hangoztatta a teológiai professzor. Hozzátette, nem egy ember, egy közösség eredményei ezek, de külön köszönetét fejezte ki Kató Béla püspöknek a munkálataiért.

erdélyi reformátusok Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

„Önmagában a történelmi idő nem old meg semmit, ahhoz, hogy kihasználjuk, amit kaptunk, szükség van a felismerésre, akarásra, olyanokra, akik hallják, értik, megcselekszik az idő szavát” – fejtette ki Kolumbán Vilmos József, arról biztosítva a közgyűlést, mindent megtesz, hogy a neki szentelt bizalomnak eleget tegyen. „Bizakodással tekintek a szolgálatra, bízva abban, ami egyházkerületünk vezérigéje is: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? A célom pedig, őrizni Isten anyaszentegyházát és megőrizni a közösséget” – bocsátotta előre az új egyházi vezető.

Az egyházkerület élén kétszer hat éves mandátumon keresztül szolgáló Kató Béla püspök kijelentette, az elmúlt 12 év legboldogabb napja számára a mai: le lehet tenni a szolgálatot, hiszen van püspök és vannak egyházkerületi vezetők. „Ennél nagyobb öröm kell-e valakinek, hogy ezt megélhette?” – tette fel a kérdést a 70 éves Kató Béla. Szerinte az eredmény azt is bizonyítja, hogy megvolt a bizalom, a közgyűlés hitte, hogy jó úton megy az egyház tovább, és együtt sok mindenre képesek. „Egy sziget vagyunk mi ebben a nehéz világban: a békesség, a közös cél irányába való elindulásnak a szigete. Ezt meg kell őrizni, amit úgy tehettek meg, ha bíztok azokban, akik előttünk mennek” – zárta beszédét Kató Béla.

Az Erdélyi Református Egyházkerület története

A reformáció már a 16. század ötödik évtizedében meggyökerezett az erdélyi magyar lakosság körében és a református teológia hamarosan uralkodóvá vált. 1559-ben a marosvásárhelyi zsinat elfogadta az úrvacsoráról szóló református tanítást, majd 1564-ben, a nagyenyedi zsinaton a helvét, illetve lutheri irányú reformációk elváltak egymástól. Ettől az időponttól számítható az erdélyi református egyház létrejötte, egyben az Erdélyi Református Egyházkerület is megszületett.

Az Erdélyi Református Egyházkerület földrajzi határai kezdettől fogva egybeesnek a történelmi Erdély határvonalával: északon a Lápos-hegység, keleten és délen a Kárpátok hegyvonulata, nyugaton az Erdélyi-szigethegység, a Királyhágó és a Meszes.

erdélyi reformátusok Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Az 1884. évi debreceni református zsinat alkalmával ötödik egyházkerületként Erdély is betagolódott a magyarországi református egyházba, sajátos törvényeit továbbra is fenntartva. 1919 tavaszától az Erdélyi Református Egyházkerület Románia fennhatósága alá került, majd a trianoni békediktátum aláírása után (1920) Nagy Károly püspök letette az esküt a király előtt. A bécsi döntés (1940. augusztus 30.) után az egyházkerület észak-erdélyi része visszatagolódott a Magyarországi Református Egyházba Vásárhelyi János püspök kormányzása alatt; a Romániában rekedt dél-erdélyi rész, Nagyenyed központtal, Nagy Ferenc püspökhelyettes irányítása alatt élt.

1945-ben a két egyházkerületi rész újból egyesült, és az erdélyi református egyház egyre erősebben érezte a feltörekvő kommunista diktatúra nyomását.

Az 1945-ös földreform az egyházközségi és kollégiumi földbirtokok újabb részét vette el, a maradékot a következő évtizedben a kialakuló termelőszövetkezeteknek kellett átadni. 1948-ban az összes felekezeti iskolát államosították teljes felszerelésükkel és ingatlanvagyonukkal együtt. 1951-ben az egyházközségek régi anyakönyveit a helyi néptanácsoknak kellett beszolgáltatni, később ezek az Állami Levéltár megyei fiókjaiba kerültek.

erdélyi reformátusok Galéria

Fotó: Kiss Gábor/Református.ro

Napjainkban az Erdélyi Református Egyházkerületben 15 egyházmegye működik 505 anyaegy- házközséggel, amelyből 84 városi és 421 falusi gyülekezet, 85 leányegyházzal, továbbá 553 szórvánnyal. Összesen 521 önálló egység 1143 településen. Ezekben az egységekben, valamint kórházakban és tanintézetekben összesen 532 lelkész jellegű és 814 nem lelkész jellegű alkalmazott tevékenykedik.

Az egyházkerület református híveinek lélekszáma 291 939; a 2022-es népszámlálás során 495 ezren vallották magukat református vallásúnak Romániában, ahol 1992-ben még 800 ezer volt a reformátusok száma. Fennállása során az Erdélyi Református Egyházkerületnek – az unitárius egyházat megalapító – Dávid Ferenctől Kató Béláig 47 püspöke volt, az 1989-es rendszerváltást követően Csiha Kálmán (1990–2000), Pap Géza (2000–2012) és Kató Béla (2012-2024) töltötte be a tisztséget. A most megválasztott Kolumbán Vilmos a 48. egyházi vezető.

A Romániában működő másik református egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a független erdélyi fejedelemség kezdete óta a debreceni – Tiszántúli Református Egyházkerülethez tartozott. A trianoni békediktátum, Erdély és a Partium Romániához csatolása nyomán alakult 183 egyházközséggel és nagyváradi székhellyel.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés