Hirdetés

Károly Róbert király köztéri mellszobrát avatták fel Temesváron

Károly Róbert magyar király köztéri mellszobrát avatták fel szombaton Temesváron annak emlékére, hogy hétszáz évvel ezelőtt az Anjou-házi uralkodó Temesvárra költöztette Magyarország fővárosát, és nyolc éven át innen irányította az országot.

MTI

2015. május 10., 12:552015. május 10., 12:55

A Szakáts Béla szobrászművész által készített szobor Temesvár központi parkjába, a város történetét alakító személyiségek sétányára került. A szoborállítást a Temesvári Magyar Nőszövetség kezdeményezte, és a város önkormányzata közpénzből támogatta. Az alkotást Nicolae Robu polgármester és Titu Bojin, a Temes megyei önkormányzat elnöke leplezte le a Bánsági Magyar Napok keretében.

Nicolae Robu polgármester a magyar közmédiának adott nyilatkozatában elmondta, úgy kell tisztelni a történelmet, ahogy volt. „Károly Róbert fővárosi rangot adott Temesvárnak, és ezzel fejlődést indított el a városban” – mondta a polgármester. Hozzátette, Temesvár olyan város, ahol az emberek az etnikai vagy vallási sajátosságoktól függetlenül harmóniában élnek.

Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke a magyar közmédiának nyilatkozva történelmi pillanatnak nevezte a szoborállítást. Hozzátette, nem volt példa arra az utóbbi évtizedekben Romániában, hogy egy román többségű város közterén közpénzből egy magyar királynak állítsanak szobrot.

Amint a szoboravatón Raffay Ernő történész felidézte, Károly Róbertet a belső harcok kényszerítették arra, hogy ne Székesfehérváron, Esztergomban vagy Budán rendezze be, hanem egy időre Temesvárra költöztesse a királyi udvarát. A történész azt tartotta az uralkodó érdemének, hogy az Árpád-ház kihalását követő trónviszályok után stabilizálni tudta a helyzetet, és erős országot adott át a trónon őt követő Nagy Lajos királynak.

Károly Róbert király szobra a temesvári személyiségek sétányán álló 22 mellszobor egyike. A sétányon áll még Hunyadi János, Bartók Béla, Ormós Zsigmond bánsági magyar politikus, író, valamint a város két korábbi polgármestere, a lóvasutat bevezető Telbisz Károly, és az utcai villanyvilágítást Európában elsőként bevezető Török János szobra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés