
Látkép rendőrökkel a kolozsvári Széchenyi téren
Fotó: Rostás Szabolcs
A hadsereget még nem vetették be, de a rendfenntartó erők nagy számban vonultak utcára a kincses városban az ún. lakossági karantén kiterjesztése nyomán. A szükséges igazolásokat ajánlott magunknál tartani.
2020. március 25., 16:512020. március 25., 16:51
2020. március 25., 17:592020. március 25., 17:59
Mondanánk, hogy kísértetváros benyomását kelti Kolozsvár a járványügyi helyzet miatt immár napközben is elrendelt kijárási tilalom miatt, de ez csak részben lenne igaz. A gépkocsi- és személyforgalom látványosan megcsappant a szerda délben hatályba lépett korlátozásoknak betudhatóan, az élet azonban nem állt meg. Pár lakónegyedet, a belvárost és a központot érintő terepszemlénk során katonai járművet, netán járőrt nem láttunk (ehhez képest Bukarestben felfegyverzett katonai járőrök is megjelentek az iraki bevetésekben használt terepjárókkal),
Nem sok a járókelő a Főtér északi oldalán
Fotó: Rostás Szabolcs
Az már a járványügyi helyzet fokozódása óta mindennapos volt, hogy a rendvédelmi szervek rendszeresen ellenőrzik például, hogy a bevásárlóközpontok, közintézmények, pénzintézetek betartják-e a fertőtlenítésre, az ügyfelek közötti kellő távolság betartására vonatkozó szabályokat. Most viszont látványos utcai akcióknak lehetünk szemtanúi: a Főtéren, a Széchenyi téren, a Malom utcában, a Magyar Opera előtt villogó járőrautók mellett pásztázzák a forgalmat, és szúrópróbaszerűen intik le a gépkocsikat, járókelőket, ellenőrizve, indokoltan bújtak-e ki otthonról. Minden esetben a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot kell felmutatni a lakás elhagyására magyarázatot kérő rendfenntartóknak.
A déli oldalon helyi rendőr igazoltatja a polgárokat
Fotó: Rostás Szabolcs
Az emberek többsége betartja a sürgősségi állapot keretében elrendelt szabályokat, egyesével, legtöbb kettesével, sokan arcukon maszkkal közlekednek. És folyamatosan száguldoznak az utcákon a szirénázó rohammentők is. Bár azt hihetnénk, hogy a legtöbb tevékenység leáll a koronavírus-járvány, vagy az attól való félelem közepette, ez sem teljesen igaz. Kevesebb létszámban ugyan, de a taxisok dolgoznak, és a jellegzetes rózsaszín táskás, kerékpáros ételfutárok látványa azt bizonyítja, működik az ételrendelés, házhoz szállítás is.
Fotó: Rostás Szabolcs
Nem állhatott le az italfogyasztás sem, hiszen a Malom utca sarkán árut rakodnak az italboltba, és nem függesztették fel a hónapok óta tartó felújítást sem a Híd utcában, éppen a járdaköveket rakják kezeslábasba bújt munkások. A Szamos-parton, a Fellegvár tövében térköveket illesztenek egymáshoz, odébb egy szupermarket homlokzatára új cégért szerelnek a szakik. És akad dolgos kisvállalkozó is: a Bánffy-palota melletti Melody (egykori Központi) Szálló elől most sem hiányzik az ablaktörlő folyadékot, autós kellékeket kínáló utcai mozgóárus; aki valamilyen oknál fogva arra kér, ne közöljük a róla készült fotót.
Fotó: Rostás Szabolcs
Az egyik kereskedelmi bank Malom utcai fiókja előtt kisebb csetepaté közepébe csöppenünk: vagyonőr ráncigál egy hátizsákos öregurat, aki azt hajtogatja, hogy nem akarják kiadni a pénzét. Megtudakoljuk, pontosan mi történt, de az idős szakállas férfi nem túl együttműködő, előbb banktisztviselőnek hisz, majd amikor közöljük, hogy újságírók vagyunk, magyar lapnál, fontosnak tartja megérdeklődni, hogy a szüleink grófok voltak-e.
Fotó: Rostás Szabolcs
Miközben a közelben posztoló rendőr igazoltatja, és átveszi az ügyet, a vagyonőrtől megtudjuk: az öregúr nem volt hajlandó fertőtleníteni a kezét a bankfiókban, ahol a kellő távolságot se tartotta a többi ügyféltől, viszont hevesen követelte a pénzét, mire a banki alkalmazottak megnyomták a pánikgombot. A bökkenő csak az, hogy számlával se rendelkezett a pénzintézetnél…
Fotó: Rostás Szabolcs
A Séta téri park teljesen kihalt, az egyik mellszobor arcára védőmaszkot (mi mást?) aggattak. A kincses város nyüzsgése a múlté, de remélhetőleg mihamarabb visszakapja a békeidők pezsgését.
Fotó: Rostás Szabolcs
Fotó: Rostás Szabolcs

Sepsiszentgyörgyön már szerdán délelőtt, vagyis a kijárási tilalom hatályba lépése előtt kezdték elfoglalni a rendfenntartók az állásaikat. Egyre több helyszínen parkoltak le a villogó rendőrautók, a rendőrök, csendőrök sertepertéltek, nézelődtek.

Szerda délben hatályba lépett a kijárási tilalom Romániában. Ennek szellemében rendhagyó „körkép” elkészítésére kértük túlnyomórészt otthonról dolgozó munkatársainkat. Az volt a feladat, hogy 12 óra után készítsenek fényképeket ablakukból.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!