A diplomata ugyanakkor kérdésünkre hozzáfűzte: körül-belül egy hónap várakozási idő után kaphatják kézhez magyar útlevelüket mindazok, akik a külképviseleteken nyújtották be kérelmüket. Szilágyi Mátyás arra emlékeztetett, az útlevélért folyamodókat is előzetes előjegyzés alapján fogadják. Útlevélkérelmeket júliustól lehet benyújtani – a kedvezményes honosítással ellentétben itt még nincsenek betáblázva. A főkonzul szerint a kedvezményes honosítás ügymenete folyamatosan gyorsul, várhatóan nyár végétől még hatékonyabb lesz az ügyintézés. Jelenleg 2012 április–májusáig van betáblázva a kolozsvári főkonzulátus, hiszen sok ezer kérelmet kell elbírálniuk.
A Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán is folyamatos mind magyar állampolgárság, mind a magyar útlevelek iránti érdeklődés – közölte a Krónikával Zsigmond Barna Pál főkonzul. Bár a konzulátus második épülete, a Gál Sándor utcai Lázár Ház felújítása befejeződött, az útlevélkérelmezők továbbra is a konzulátus Petőfi Sándor utcai főépületében jelentkezhetnek előzetesen egyeztetett időpont alapján a szükséges iratokkal: személyazonosságot igazoló irattal, a magyar születési anyakönyvi kivonattal, a honosítási okirattal, valamint a lakcímkártyával. Az eddigi igénylésekkel kapcsolatosan konkrét számokat nem tudott közölni a főkonzul, azt viszont hangsúlyozta, hogy folyamatos mind az érdeklődés, mind az okmányok kibocsátása, amelyekre a kérelmek benyújtását követően körülbelül egy hónapot kell várniuk az igénylőknek. A felújított Gál Sándor utcai Lázár Házban egy nagyobb eskütermet alakított ki a konzulátus, ahol így egyszerre jóval több személy is leteheti az állampolgársági esküt.
Zsigmond Barna Pál főkonzul rámutatott, a magyar állampolgárságot igénylők folyamatosan foglalnak időpontokat – bár pontos nyilvántartás nem készült az igénylőkről, több százra tehető a csángóföldi kérelmezők száma is. „Van egy pótlistánk is, tehát akinek összeállt a dokumentációja, az feliratkozhat erre, és amennyiben lemondások történnek, ami gyakran fordul elő, úgy be tudjuk hívni a pótlistán lévő kérelmezőket” – mondta a főkonzul, hozzátéve, más időpontot már csupán 2012-re tudnak biztosítani. Az állampolgárságot igénylőknek azzal kell számolniuk, hogy immár 6 hónap lett a várakozási idő, így kérik a kérelmezők megértését. Az anyakönyvi kivonatokra mintegy 2 hónapot kell várni az eskütételtől számítva, az útlevelekre pedig átlagosan 1 hónapot a kérelem benyújtásának időpontjától.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.