
Fotó: Veres Nándor
Jövő év elején költözhet új helyére a csíkszeredai Szent Ágoston rehabilitációs központ, ugyanis nemsokára elkészülnek a Szent Ágoston-plébánia régi kápolnájának átépítésével, azaz annak egy részével, a kivitelezést jövőre is folytatják majd.
2015. október 08., 14:452015. október 08., 14:45
Amint arról több mint két éve beszámoltunk, a Gyulafehérvári Caritas bejelentette, hogy átépítené a Szent Ágoston-plébánia kápolnájának épületét, hogy létrehozhassanak egy komplex gyógypedagógiai központot, a Szent Ágoston rehabilitációs központot. Azóta a civil szervezetnek sikerült támogatást szereznie a beruházáshoz, megkapták időközben a szükséges engedélyeket is, így idén hozzáfogtak a kivitelezéshez.
Ludescher Lászlótól, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának igazgatójától szerdai sajtótájékoztatóján megtudtuk, már annyira haladtak a munkálatokkal, hogy jövő év elejére az épület egy része használható lesz. Elsőként a templom épületében működő, a fogyatékkal élőket foglalkoztató intézmény fog beköltözni az új helyre. „Később szeretnénk kiegészíteni a központ működését más szolgáltatásokkal és programokkal, amelyek az egész csíki régiót hívatottak ellátni\" – mondta az ágazati igazgató.
Így szintén ideköltözik majd a csíksomlyói mozgáskompetencia-központjuk, továbbá szeretnének elindítani egy korai fejlesztő programot, amely 0–3 év közötti gyermekeknek és szüleiknek szólna. „Ugyanakkor tanácsadó irodát nyitnánk fogyatékkal élőknek, továbbá délutáni foglalkoztatást is tartanánk számukra, és bízunk benne, hogy ezeket más szolgáltatások is követik\" – sorolta Ludescher az új központba tervezett tevékenységeket, amelyekhez szükség lesz újabb munkaerő alkalmazására.
A beruházást Németországból támogatták 400 ezer euróval, továbbá a csíkszeredai önkormányzat kedvezményekkel járult hozzá a megvalósításhoz. „Nagy kihívás lesz az új központ fenntartása és a működtetése. Ha elindítjuk ottani tevékenységeinket több, a társadalom peremére szorult embert tudunk majd ellátni\" – emelte ki Ludescher.
A szerdai sajtótájékoztatón bemutatták a Sokszínű Caritas 2015-ös kiadványt is, ami a szerteágazó szociális szolgáltatásaikba, tevékenységeikbe nyújt betekintést.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!