2007. november 05., 00:002007. november 05., 00:00
A Városháza téren elhelyezett szoborcsoport felavatására közel négyszáz érdeklődő gyűlt össze tegnap délben. A Himnusz eléneklését követően a műemléket Szász Jenő polgármester és az adományozó, Gubcsi Lajos leplezte le, majd Mátyás Károly főesperes szentelte fel. A kompozíciót a megfeszített Jézust, valamint Máriát, a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló szobor és hét, a magyar törzseket jelképező kőoszlop alkotja. Előbbi szobor Melocco Miklós, utóbbi Győrfi Sándor alkotása, a kőkompozíció Máthé Lóránt Pál munkája. Elsőként Szász Jenő szólt az ünneplőkhöz, elmondván, hogy a magyarság gazdag történelmi örökségét bemutató szobrokat már felállították Székelyudvarhelyen, eljött az ideje annak, hogy a jövőről szóló műemlék is készüljön. Az Élet szoborcsoport egyidejűleg utal múltra és jövendőre, ez utóbbi pedig a Krisztusba vetett hitből fakad, hangsúlyozta a polgármester. Beszédének záróakkordjaként Szász Jenő arra biztatta a jelenlévőket, november 25-én szavazzanak a független erdélyi magyar jelöltre. „A leghelyesebben akkor cselekszünk, ha Tőkés László püspök urat megbízzuk, fáradozzon a keresztény Európa kialakításán (…), küldjük az Európai Parlamentbe” – összegezte beszédét.
Áder János, a magyar Országgyűlés alelnöke az ’56-os forradalom köré szőtte beszédét, hiszen november 4-ét annak leverésének dátumaként tartja számon a történelem. A fideszes politikus beszédében a határozott érdekképviseletet, a világos és egyenes szavú vezetők választását jelölte meg követendő célként. Ezt követően Szász Jenő Tiszteletbeli Székely oklevelet adományozott az anyaországi politikusnak.
„Tele szívvel és tele reménységgel adjuk át a szoborcsoportot” – jelentette ki Gubcsi Lajos, aki azt is elmondta, a gesztus nem a 2005. december 5-i népszavazás eredménye miatti kompenzáció. „Tőkés!” „Tőkés!” skandálás és fergeteges taps fogadta az ünnepi szónokok közül utolsóként felszólaló református püspököt. Tőkés László kifejtette: „Mi tudjuk, hogy a magyarság csak akkor állhat talpra, csak akkor teremthet számára jövőt, ha saját kezébe veszi a sorsát”. A rendezvény, amelyet a nyíregyházi Mandala Dalszínház művészeinek dalai-táncai színeztek, szemerkélő esőben, a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult.
Pengő Zoltán
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.