Hirdetés

Júliustól megszűnik az Új Magyar Szó

Lapunk értesülései szerint július elsejei hatállyal megszűnik az Új Magyar Szó nyomtatott változata. Az önmagát az egyetlen országos terjesztésű magyar napilapként meghatározó, RMDSZ-közeli ÚMSZ-t megjelentető váradi Scripta Kiadó Kft. anyagi helyzete ellehetetlenült, emiatt nem tudja előteremteni a lap előállításához szükséges pénzügyi forrásokat.

Rostás Szabolcs

2012. június 19., 07:572012. június 19., 07:57

Lányi Szabolcs, a Scripta igazgatótanácsának volt elnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta információnkat.

Lányi – akinek mandátuma lejárt – a Krónikának elmondta, már nem aktív tagja a Scripta igazgatótanácsának, az ÚMSZ anyagi helyzete valóban nehéz, viszont reméli, „megszűnni éppen nem szűnik meg”.

Salamon Márton Lászlótól, az ÚMSZ megbízott felelős szerkesztőjétől megtudtuk, már csak néhány napig fungál szakmai vezetőként, és a stratégiai döntésekbe nem vonják be a tulajdonosi jogokat gyakorlók. (Az Ungureanu-kormány Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki Salamont, aki a tervek szerint júliusban foglalja el állomáshelyét).

Bővebb tájékoztatásért a felelő szerkesztő Pető Dalmához, a Scripta többségi részvénycsomagját birtokló Free Press Alapítvány elnökéhez irányított, ő azonban elmondta: elnöki kinevezése még nem hivatalos, ezért nem kívánt nyilatkozni.

Úgy tudjuk, egyelőre nem dőlt el, miként folytatja az ÚMSZ szerkesztősége a lap online megjelentetését. Felmerült, a nyomtatott változat piacra dobását megpróbálja biztosítani a nagyváradi Erdélyi Riport hírmagazint kiadó Riport Kiadó Kft., viszont a kiadó anyagi helyzetére tekintettel ez hamvába holt kezdeményezésnek bizonyult.

Az ÚMSZ 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként, és négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki – bevallása szerint – több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót.

2009 májusában a nagyváradi újságírók alapította Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét a Scripta Rt.-ben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Kultúra receptre: segített a gyógyulásban a színház-, múzeumlátogatás

Mint arról korábban beszámoltunk, Kolozsváron az év elején indult el az az úttörő kezdeményezés, amelynek keretében a járványkórház orvosai a gyógyszerek mellett kulturális recepteket is felírhattak pácienseiknek. A kísérleti projekt sikeres volt.

Kultúra receptre: segített a gyógyulásban a színház-, múzeumlátogatás
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Lehűlést és zivatarokat hoz a jövő hét második fele

A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Lehűlést és zivatarokat hoz a jövő hét második fele
2026. július 04., szombat

Évről évre ugyanaz a kudarc a kisérettségi románvizsgáján – Mi kellene a változáshoz?

A magyar nyolcadikosok gyenge románvizsga-eredményei ismét vitákat váltottak ki. Ferencz-Salamon Alpár, az RMPSZ vezetője a Krónikának elmondta, milyen reformokra van szükség, és indokolt-e a románoktatást a diákok nyelvi környezetéhez igazítani.

Évről évre ugyanaz a kudarc a kisérettségi románvizsgáján – Mi kellene a változáshoz?
2026. július 03., péntek

Megintette a főügyész az illegális menhelyeket működtető bihari „jótevő” híveit

Románia legfőbb ügyésze pénteken leszögezte, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek.

Megintette a főügyész az illegális menhelyeket működtető bihari „jótevő” híveit
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ahová mindenki a saját dalkincsét vitte: Gyarmathy Zsigánéról elnevezett alkotótábor zajlott Kalotaszegen

A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.

Ahová mindenki a saját dalkincsét vitte: Gyarmathy Zsigánéról elnevezett alkotótábor zajlott Kalotaszegen
2026. július 03., péntek

Lángok martaléka lett egy 17. századi máramarosi műemlék fatemplom

Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.

Lángok martaléka lett egy 17. századi máramarosi műemlék fatemplom
2026. július 03., péntek

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak

Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak
2026. július 03., péntek

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
2026. július 03., péntek

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”

Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”
Hirdetés
Hirdetés