2011. augusztus 23., 06:482011. augusztus 23., 06:48
A PMN-t szervező Identitás Alapítvány elnöke, Szőcs Péter tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: az eseménysorozat idei mottója, a Hagyomány és megújulás szellemében a fiataloknak szóló rendezvények mellett kézművesmestereket is felsorakoztatnak, akik mesterségbemutatót tartanak, készülnek továbbá hagyományos szatmári ételek, a hiányozhatatlan jurtában pedig a magyarok történelmével kapcsolatos előadásokat lehet majd hallgatni, valamint készül egy Bem tábornokról szóló fényképkiállítás is. Stier Péter főszervező szerint korábban a 16–25 éves korosztály nemigen talált magának szórakozási lehetőséget a rendezvénysorozat keretében, idén viszont extrémsport-vetélkedőt is tartanak, melyre szombat délután a bmx, a trial és a gördeszkázás szerelmeseit várják.
A Tűzoltótorony melletti szabadtéri színpadon szerdán a debreceni Csokonai Színház operettgálájával startol a rendezvénysorozat, ugyanott lép fel csütörtökön a helyi Harag György Társulat, mely Ruzzante Anconai özvegyét játssza. Ugyanilyen fajsúlyos eseménynek ígérkezik péntek este a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje az új központban felállítandó színpadon. Ugyanitt tartják a zárórendezvényt is, itt lép fel vasárnap este a Besh o droM és a Ghymes. Péntektől vasárnapig gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket a Kossuth-kertbe, ahol a kisszínpadon főleg folk-, illetve gyerekelőadásokat követhetnek figyelemmel a nézők, a nagyszínpadon pedig olyan ismert zenekarok lépnek fel, mint a Magna Cum Laude, a Kistehén vagy a Beatrice. Lesz továbbá kutyásbemutató, sörösládamászó és sakkverseny, halászléfőző verseny, bor- és pálinkakóstolás.
Lovagolni is lehet majd, továbbá egy rekordkísérletet is megtekinthetnek az érdeklődők, a Szatmár megyei környezetvédelmi ügynökség ugyanis arra vállalkozott, hogy összehozza a világ leghosszabb biokalácsát. A szokványos politikai talkshow helyett idén a helyi RMDSZ-es politikusokkal a választóknak egy-egy fröccs mellett lesz lehetőség beszélgetni. Az idei PMN összköltségvetése 120 ezer lej, melyet a megyei és a helyi önkormányzat támogatásából, szponzorok adományaiból, az árusok befizetéseiből, valamint pályázati pénzből fedeznek.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.