
„Az autonómiára szavaztam!” – osztották meg sokan sajátos voksopciójukat a közösségi oldalakon, baráti társaságokban az államfőválasztás vasárnapi második fordulója során.
2019. november 25., 16:162019. november 25., 16:16
2019. november 25., 16:242019. november 25., 16:24
Mint ismeretes, várható volt, hogy a magyar közösség számottevő része egyik jelölt mellett sem teszi le a garast. Hiszen a döntő körben megméretkezők közül Klaus Johannis hivatalban lévő államfő, illetve Viorica Dăncilă volt kormányfő, PSD-elnök sem fogalmazott meg egyértelmű üzenetet, „visszautasíthatatlan” ajánlatot a romániai magyarság felé.

Látványos távolmaradással üzentek a székely megyék lakói a román politikai elitnek az államfőválasztás vasárnapi második fordulójában, amely a hivatalban lévő Klaus Johannis elsöprő győzelmével zárult.
Mivel a vasárnapi párharc résztvevői a választást megelőzően is érdektelenséget tanúsítottak a kisebbségi ügyek iránt, a magyar érdekvédelmi szervezetek vagy a polgárok lelkiismeretére bízták a választást – mint például az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt –, vagy pedig érvénytelen szavazat leadására buzdítottak. Utóbbi opciót javasolta az Erdélyi Magyar Néppárt, illetve Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
A második forduló előtt néhány nappal közleményben jelezték: „eljött az ideje annak, hogy komolyabban üzenjünk a román politikának”. „Nem elégséges távolmaradással üzennünk. Még egy számunkra ennyire érdektelen választáskor is értékessé tudjuk tenni a szavazatunkat. Ezért az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei szervezete arra kéri az erdélyi magyarokat, hogy
– szólt a felhívás.
Bár a megyei választási bizottságok nem szolgálhatnak hivatalos információval arra vonatkozóan, hogy milyen „rendellenességeket” tartalmaztak az érvénytelen szavazatok,
Már eleve az sokatmondó, hogy a székely megye részvétel tekintetében országos sereghajtó a maga 22,86 százalékával, ám a szavazati jogával élő 61 304 személy jelentős hányada is minden bizonnyal csak azért járult az urnák elé, hogy sajátos módon „üzenjen”. Ezt támasztja alá az is, hogy
miközben az első fordulóban csupán 1574 érvénytelen voksot jegyeztek a megyében a számottevően magasabb részvételi arány ellenére is (akkor 113 462 személy adta le a voksát), most vasárnap 6001 polgár „szabálytalankodott” csupán 61 304 szavazó közül.

A leadott szavazatok csaknem száz százalékának összesítése alapján közzétett részeredmények igazolták, hogy a tisztségben lévő Klaus Johannis államfő nagy fölénnyel nyert újabb ötéves mandátumot vasárnap.
Egyébként a második fordulóban a 45–64 éves korosztály képviselői voltak a legaktívabbak Hargita megyében, majd a 65 felettiek következtek a sorban, a legalacsonyabb részvételi arány pedig a 18–24 éves korosztály körében volt tapasztalható. Több nő szavazott (31485), mint férfi (29814), miközben a vidéki lakosság egy hajszállal megelőzte a városit: előbbiek közül 30 863-an, utóbbi rétegből pedig 30 436-an adták le voksukat.
Eközben Kovászna megyében „csupán” 2664 voks volt érvénytelen a 40 095 közül, Maros megyében pedig a csaknem 210 ezer voksból 5910-et nyilvánítottak „használhatatlannak”. A Hargita megyei tíz százalékot más, tömbmagyar vidéket magában foglaló erdélyi megyében sem közelítették meg.

A jó előre esélyesnek kikiáltott Klaus Johannis nagy arányú győzelmét jósolják a romániai államfőválasztás második fordulójának urnazárását követően közzétett exit poll eredmények.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!