Jobb utak Székelyföldön

Hargita megye – A Székelyudvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő 13 C jelzésű országút felújítása, valamint a Székelyudvarhelyt elkerülő terelőút majdani megépítése a jövőben jelentősen megkönnyíti a közlekedést Székelyföld e forgalmas körzetében.

Gazda Árpád

2007. november 05., 00:002007. november 05., 00:00

Tánczos Barna, a szállítási minisztérium államtitkára a hétvégén megtekintette az említett – a Nyikó mentén haladó – útszakasz több mint két héttel ezelőtt kezdődött munkálatait. A munkálatok kapcsán az MTI hírügynökségnek úgy nyilatkozott, Siménfalvánál már kiásták a vízelvezető árkokat, készülnek a beton fedőlappal ellátott sáncok, és remélhetőleg már az idén rákerülhet az útra az első tört kőréteg.

Az államtitkár emlékeztetett: e szakasz felújításához éveken keresztül nem kezdtek hozzá, mert nagyon sok a vasúti kereszteződés. Ezért 2003-ban teljesen új nyomvonalat javasoltak, amelyen meg is kezdték az idén az építést, és várhatóan 2008-ban be is fejezik. Egy új útról van szó: Székelyudvarhelyről Szováta felé kell kihajtani, majd el kell térni balra a Nyikó mentén, és Székelykeresztúr előtt pár száz méterrel kell visszatérni a jelenlegi útra, amely Héjjasfalvánál éri el az E 60-as, Nagyváradot Brassóval összekötő európai utat. A Székelykeresztúr és Héjjasfalva közötti útszakaszt tavasszal fogják javítani. Tánczos a napokban Székelyudvarhelyen az RMDSZ helyi vezetőivel áttekintette a várost elkerülő terelőút létrehozásának lehetőségét. Sófalvi Lászlónak, az RMDSZ udvarhelyszéki ügyvezető elnökének ezzel kapcsolatos javaslatát a szállításügyi minisztérium várhatóan felkarolja. Tánczos elmondta, reméli, hogy kormányzati alapokból biztosíthatják a Székelyudvarhelyt várhatóan északi irányban elkerülő terelőút mielőbbi megépítését”. Az államtitkár szerint Udvarhely tranzitforgalom-problémáját két vagy három éven belül sikerül teljes mértékben megoldani. Az államtitkárnak Székelykeresztúr esetében is előterjesztettek egy terelőúttal kapcsolatos javaslatot, annak el kell majd készíteni a megvalósíthatósági tanulmányát. „E projektekkel és útfelújítási munkálatokkal Székelyudvarhely jelenleg nem túlságosan jó útviszonyokkal rendelkező térségében javulhat az országúti közlekedés minősége, a vidéket rákapcsolhatják az E 60-as európai útra” – jelentette ki a közlekedési államtitkár.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében

Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében
2025. október 05., vasárnap

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb

Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb
2025. október 05., vasárnap

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei
2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását