
Fotó: Haáz Vince
Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy idén további két, összesen mintegy 30 millió euró értékű beruházás is megvalósul uniós forrásokból a marosvásárhelyi repülőtéren: kibővítik a repülőgép-parkolópályát és megkétszerezik az utasterminál területét.
2024. március 07., 18:132024. március 07., 18:13
2024. március 07., 18:422024. március 07., 18:42
A politikus beszámolója szerint az utasterminál hasznos területe közel 10 ezer négyzetméter lesz a jelenlegi 5000 négyzetméter helyett. Ez azt jelenti, hogy
– írja az Agerpres.
Péter Ferenc közölte azt is, hogy a repülőgép-parkolópályát legalább 8300 méterrel meghosszabbítják, így a jelenlegi három helyett öt gép fér majd el rajta.
A legnagyobb, 6 millió lejbe került reptéri jármű a tűzoltóautók Rolls Royce-a, 30 másodperc alatt képes 90 kilométer/órás sebességre gyorsulni
Fotó: Haáz Vince
A Székelyhon tudósításából kiderül, hogy csütörtökön hivatalosan is átadták a marosvásárhelyi légikikötő tűzoltóállomását és bemutatták az életmentők által csak ufónak nevezett reptéri tűzoltóautót, ami hatmillió lejbe került. A Maros Megyei Tanács által fenntartott reptéren létrehozott új tűzoltóállomást európai uniós alapokból építettek meg és szereltek fel.
Tizennégy tűzoltó biztosít felváltva itt ügyeletet, állandó készenlétben. Peti András, a repülőtér igazgatója elmondta, hogy az egység kizárólag a repülőtéren és a kerítés mentén levő egy kilométeres körzetben vethető be.

Hivatalosan is átadták a marosvásárhelyi reptér tűzoltóállomását és bemutatták az életmentők által csak ufónak nevezett reptéri tűzoltóautót, ami hatmillió lejbe került. Folyamatban van az új utasterminál megépítése és a repülőparkoló kialakítása.
Egyházmegyei zarándoklat keretében adták át és áldották meg vasárnap a felújított templomot és zarándokközpontot a Bihar megyei Szentjobb településen, ahol egykor Szent István király jobbját is őrizték – közölte a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Bírsággal sújtotta a nagybányai önkormányzatot a közlekedési rendőrség egy, az országos helyreállítási alapból (PNRR) épített kerékpárút miatt.
Alaposan „eltájolódott” vasárnap Nagyváradon Călin Georgescu, a külföldi befolyás miatt érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő, azóta államellenes bűncselekmények miatt bíróság elé állított szélsőjobboldali jelölt.
Nem zárják ki annak a lehetőségét az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom képviselői, hogy valamikor politikai alternatíva nőjön ki a szervezetből, de szerintük annak nincs realitása jelenleg, hogy párttá alakuljon a csoportosulás.
Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is – derül ki a Nemzetikisebbség-kutató Intézet (NKI) gyorsjelentéséből.
Az RMDSZ ösztöndíjprogrammal segítené azokat a fiatal, magyarul beszélő jogászokat, akik megpróbálnak bejutni az országos bíró- és ügyészképzőbe.
A Beszterce-Naszód megyei Teke hagyományos terméke, a nyers tehéntejből készülő, sertéshólyagba töltött tekei gyúrt sajt is felkerült az Európai Unió oltalom alatt álló élelmiszereinek listájára.
Románia több uniós tagállammal közösen kezdeményezi az állatbetegségek miatt bevezetett uniós korlátozások enyhítését, hogy egy-egy járványgóc miatt ne sújtsanak exporttilalommal teljes régiókat vagy akár az egész ország
A Maros Megyei Tanfelügyelőség a diszkriminációellenes tanács megkeresését követően kiigazította a vegyes tannyelvű iskolák igazgatói és aligazgatói tisztségeire pályázók számára előírt feltételeket, törölve a kisebbségi nyelv ismeretének kötelezettségét.
szóljon hozzá!