
A Transzfogaras jelenleg csak négy hónapig látogatható, de egész évben járhatóvá tennék
Fotó: CNAIR/Elekes Róbert
Elsősorban a sürgős munkálatokra koncentrál az útügyi hatóság a Transzfogaras tervezett javítása során, de a bukaresti illetékesek tervei között az is szerepel, hogy egész évre járhatóvá tegyék Románia legszebb hegyi útját.
2022. október 13., 19:142022. október 13., 19:14
Komoly javítás elé néz az ország talán legszebb hegyi útja, a DN7C jelzésű Transzfogaras. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) bejelentése alapján a szokásos javítások és karbantartási munkálatok mellett újabb gépkocsileálló helyeket készülnek kialakítani, ahol parkolni ugyan nem lehet majd, de a táj megcsodálása céljából és egy fotó erejéig félre lehet húzni. Ugyanakkor az út mentén sodronykötelekre cserélnék a lavináktól és kőomlásoktól könnyen rongálódó hagyományos korlátokat. A meglévőkön kívül az útügy további betonalagutakat szeretne kialakítani, amelyek szintén a kőomlástól védik majd az autókat.
Amint Elekes Róbert, a hatóság brassói regionális szóvivője elmondta, már az is előrelépésnek számít, hogy az utat immár két esztendeje nem csak a korábban papíron rögzített dátumok, július 1. és október 30. között tartják nyitva, ahogy évtizedekig tették.
„Sokkal rugalmasabban kezeljük a kérdést, mint eddig; az időjárás függvényében nyitunk és zárunk. Idén például már június 15-től járható volt az út, és ha továbbra is marad a meleg, előfordulhat, hogy november első napjaiban is lehet majd arra kirándulni” – vetítette előre Elekes.
Emlékeztetett, hogy
A közúti infrastruktúrát kezelő társaság illetékese arra is választ adott, miért vannak nagyobb gondok a hegy túlsó, Argeş megyei oldalán lévő útszakasszal. Mint említette, a Piscul Negru és az alagút közötti déli részen fokozottabb a lavinaveszély, ugyanakkor a napsütés okozta hőingadozás miatt gyakrabban olvad és fagy meg a hó. Elekes Róbert szerint szinte lehetetlen az út tizenkét hónapon keresztüli tisztán tartására vállalkozni.
Az útügy munkatársa nyomatékosítani kívánta, hogy a Transzfogarast nem szabad az osztrák Alpokban kanyargó magaslati utakkal hasonlítgatni. Míg Ausztriában egy évszázadokkal ezelőtt kialakított nyomvonalon kígyóznak az utak, az Óromániát Erdéllyel összekötő nyomvonal nem turisztikai célú közútnak épült.
– magyarázta egy korábbi alkalommal Elekes Róbert. Mint ismert, a transzfogarasi út építését az 1968-as, prágai tavasznak nevezett rendszerellenes forradalom után kezdeményezte Nicolae Ceauşescu államfő egy esetleges magyarországi betöréstől tartva, a kanyargós hegyi utat katonai szállítási útvonalnak szánta a kommunista diktátor.
Elekes Róbert arra is kitért, hogy a CNAIR bukaresti tervei között szereplő megállóhelyek kialakítása szinte felmérhetetlen földmunkát igényel. Az út egyik oldalán a hegyet kellene elmozdítani, a másikon pedig a szakadékot feltölteni. „Ezek szinte lehetetlen feladatok. Most az a fontos és valós célkitűzés, hogy javítsuk meg az utat, szereljünk hálót a sziklafalakra, renováljuk a megrongálódott betonalagutakat, cseréljük a korlátokat és pótoljuk az egyik kanyarban beszakadt útrészt” – sorolta a legfontosabb teendőket Elekes. Azt is hozzáfűzte, hogy mindezekre a munkálatokra semmiként nem a téli vagy tavaszi időszakban kerítenek sort, hanem az alatt a négy hónap alatt, amikor beindul a Szeben és Argeş megye közötti gépkocsiforgalom.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
A halloweenes borzongás segíthet a félelmek leküzdésében, de meg is terhelheti a gyereket. Sulyok Kármen pszichológussal az ijesztgetés határairól, a halálról való őszinte beszélgetésről és a családi emlékezésbe való bevonásról beszélgettünk.
Miközben számos európai állam az elmúlt 10-15 évben gyökeresen átalakította a matematika és a természettudományok oktatását, Románia megrekedt az elméleti ismeretek puszta átadásánál.
szóljon hozzá!