
Fotó: Agerpres
2011. december 09., 06:332011. december 09., 06:33
Tiberiu Marc, a Szilágy Megyei Tanács elnöke elmondta, ez volt a legjelentősebb beruházás a térségben az elmúlt 40 évben. A korszerűsítési munkálatra a Szilágy és Kolozs Megyei Tanács közösen pályázott, a beruházást azonban késleltette, hogy elhúzódott a versenytárgyalás, így kevés idő maradt a kivitelezésre. „18 hónapig csináltuk az utat, és 17 hónapig tartott az előkészítés” – jegyezte meg ironikusan Marc. További fennakadást okoztak a munkában a tavalyi áradások, ugyanis az egyik útszakaszt újra kellett tervezni a földcsuszamlások miatt.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.