
Fotó: A szerző felvétele
2008. február 25., 00:002008. február 25., 00:00
A várakozás perceiben felröppent a hír, hogy a Kovásznán időző Traian Băsescu államelnök is tiszteletét teszi a rendezvényen, de az értesülés kacsának bizonyult. Az egyik román hírtelevízió kitelepedett stábja ugyan igyekezett nyilatkozatra bírni az SZNT által meghívott Tőkés Lászlót, ám az EP-képviselő nem volt hajlandó kommentálni Băsescu kijelentéseit.
Hiba nélkül
A székely ruhától a magyar futballválogatott melegítőfelsőjéig sokféle „egyenruhát” felvonultató több mint 200 küldött és meghívott jelenlétében Fodor Imre beszámolójával kezdődött az ülés. „Sok vitával, de különösebb hiba nélkül dolgoztuk végig az elmúlt másfél esztendőt – fogalmazott a Csapó József elnök távozása óta az elnöki tisztséget ideiglenesen ellátó Fodor. – Összetartottunk, minden fontos ügyben éreztettük jelenlétünket, az európai parlamenti választáson, illetve az azt megelőző jelöltállítási folyamatban játszott szerepünket nagyon sikeresnek nevezhetjük.” A leköszönő elnök szerint a Koszovó függetlenedése körüli romániai politikai hisztéria nem más, mint a hazai választási kampány része, és ennek megfelelően kezelendő.
Tőkés László már első mondatával igyekezett hangsúlyozni az SZNT-ülés fontosságát, kijelentve: árkon-bokron át, minden akadályt leküzdve igyekezett eleget tenni a szervezők meghívásának, annál is inkább, mivel 2003 óta ez az első küldöttgyűlés, amelyen részt vehet. „Az erdélyi magyarság összefogásának, egységének állandó tudatosítása mindennél fontosabb – fogalmazott Tőkés. – Autonómiatörekvéseinkben a mozdonyszerepet pedig változatlanul a Székelyföldnek kell betöltenie.” Az EP-képviselő szerint a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) azon igyekezetét, hogy megakadályozza őt a néppárti frakciótagság megszerzésében, a politikai alakulat autonómiatörekvésektől való félelme magyarázza. Ez annak is következménye, hogy az RMDSZ a kormányzati részvétel érdekében ez idáig lemondott az önálló külpolitikai álláspont megfogalmazásáról, tette hozzá a püspök.
Területért jogokat
Tőkés a koszovói problémára is kitért. „A tartomány függetlenedési folyamata még a milosevicsi rendszer idején elkezdődött – mondta –, így hát aligha tarthatja bárki meglepetésnek. Óva intem azonban az SZNT vezetőit és tagjait, hogy extrém véleményekre vagy cselekedetekre ragadtassák magukat, mivel ezzel csak a román szélsőségesek kezére játszanának.” Ugyanakkor felhívta a figyelmet annak a fontosságára, hogy a romániai magyarság végre ne károsultja, hanem haszonélvezője legyen az európai politikai átrendeződésnek. „Itt az ideje a magyar kisebbség helyzete átfogó, Kárpát-medencei szintű rendezésének, egyfajta Ahtisaari-terv kidolgozásának, amely a magyar kisebbség problémáira összpontosít” – szögezte le Tőkés László. Bejelentette: rövidesen megrendezik a Kárpát-medence magyar szervezeteinek autonómiatanácskozását, de időpontról és helyszínről egyelőre nem tudott beszámolni. Izraeli mintára – „területért békét” – Tőkés indokoltnak tartaná meghirdetni a „területért jogokat” elvet: a magyar kisebbség jogainak rendszerben való rendezését.
A tisztújítás mellett több határozatot is hozott a SZNT küldöttgyűlése: fél éven belül meg kell alakítani a védnöki testületet, a szakbizottságokat, a tanácsadó testületet. Ezek tevékenységének elemzésére fél év múlva újra összeül a küldöttgyűlés. Az SZNT a jövőben Gábor Áron-díjat adományoz azoknak, akik tevékenységükkel a szervezet célkitűzéseit támogatják. A tanács arról is szavazott, hogy a választásokon induló székelyföldi jelöltek megnevezésekor fontos kritériumként szerepeljen az autonómiaügyben képviselt álláspontjuk.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.