
Fotó: Fortepan
Amennyiben azt a járványhelyzet lehetővé teszi, idén is megülik az augusztus 20-i nemzeti ünnepet Nagyváradon, jelentette be hétfőn Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke.
2020. augusztus 03., 18:182020. augusztus 03., 18:18
Az ünnep részeként, de különálló szervezésben Thurzó Zoltán zongoraművész szabadtéri koncertjére kerül sor 16.30 órától 17.30-ig az újvárosi református templom udvarán, majd istentisztelet következik. A hagyományos kenyérszentelő ünnepséget 19 órától tartják a Szent László-téren, ahol
melynek vetítési jogát erre az alkalomra vásárolták meg a szervezők. A részvétel ingyenes.
A szervezők – Erdélyi Magyar Néppárt, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, a Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület – arról is beszámoltak, hogy ha a járványhelyzet nem súlyosbodik, az érmelléki gazdák szokásos nagyvásárát is megtartják.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!