
A kovásznai vízhálózati munkálatok miatt szeptember végéig csak Papolc irányából közelíthető meg Kommandó, Háromszék legmagasabban fekvő települése.
2015. augusztus 26., 13:302015. augusztus 26., 13:30
2015. augusztus 26., 19:592015. augusztus 26., 19:59
A helybeliek abban bíznak, hogy a munkálatokat elvégzik a kitűzött határidőig, a Papolc–Kommandó-útszakaszt ugyanis október elsejétől kizárólag a fakitermelő vállalatok teherautói használhatják.
A papolci utat a zágoni önkormányzat és a prefektúra hozzájárulásával tudták megnyitni, miután az elmúlt évben uniós támogatásból újították fel. Kocsis Béla polgármester elmondta, az engedélyeket sürgősen ki kellett váltani, hiszen csak így lehetett megoldani, hogy ne szigetelődjék el Kommandó.„Elfogadtuk, hogy a vízvezetési munkálatok miatt Papolc felé terelik a forgalmat, de bízunk benne, hogy szeptember végéig a munkálatok befejeződnek” – mondta az elöljáró.
Kozsokár Attila, a kovásznai közművek aligazgatója megkeresésünkre kifejtette, két hete dolgoznak, a kivitelezés jó ütemben halad, bíznak benne, hogy tartani tudják a határidőt. Ezekkel azért késtek, mert várták, hogy megkapják az engedélyt a papolci út megnyitására.
A Kovászna megyei víz- és csatornahálózat kiépítésére nyert pályázat részeként cserélik ki a vezetéket a Nagy-Bászka-patak Kommandó feletti vízgyűjtőjétől a Kovászna városhoz tartozó Tündérvölgyben levő vízkezelő állomásig.
A 17 kilométeres szakaszból 14 kilométeren lefektették a csöveket, még csak három kilométer van hátra, de ez a nehezebb rész, sziklás talajon dolgoznak. Korábban az erdőben, meredek hegyoldalakon haladt a város vízellátását biztosító vezeték. A Kovászna–Kommandó útszakasz csapadékos időben gyakran járhatatlanná válik.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!