
A Jékely irodalmi kert megnyitása volt az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Magyarvalkói Napok legnagyobb újdonsága. A kalotaszegi településhez kötődő Jékely Zoltán költőnek emléket állító pavilont – az egykori nyaralót, amelyben gyakran vendégeskedett a kalotaszegi tájért rajongó költő – Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja nyitotta meg.
2014. július 20., 19:472014. július 20., 19:47
A háromnapos falunapokon színes programkínálat várta az érdeklődőket, a rendezvényt a falu idegenforgalmát fejlesztő ADATLAP egyesület (a betűszó az egyesület román nevének rövidítése, magyarul: A turizmust, agroturizmust, panziók fejlesztését elősegítő magyarvalkói egyesület) szervezte.
Az irodalmi kert felavatását követően Pap Ágnes, az egyesület tagja lapunknak elmondta: tavaly (ekkor volt Jékely Zoltán születésének 100. évfordulója) a magyar Külügyminisztérium pályázatán nyertek támogatást a kert létrehozására, a kiállítóteremként szolgáló pavilon újraépítését is akkor kezdték el ismét, az öt éve dédelgetett tervet idén tudták gyakorlatba ültetni.
„Ez nemcsak a helyiek érdeme, jelentős szerepet vállalt a projektben Eplényi Anna magyarországi tájépítész és Kardeván Lapis Gergely irodalomtörténész, akik tíz éve jártak itt először. Ők álmodták meg a kertet úgy, hogy a táj és az irodalom találkozzék” – avatott be a részletekbe Pap Ágnes. Hozzáfűzte, a projektet férje, Pap Ákos, a falu református lelkésze irányította, a 20-ik század elején épült nyaralót pedig Mihálc István tervei alapján újították fel.
Mint mondta, a helybéliek most kezdik felfedezni, mit jelentett Jékely Zoltán számára Magyarvalkó, mint ihlető forrás. „Eddig is tudták róla, eddig is Valkóhoz kötötték Jékely nevét, de most ezzel a projekttel sikerült igazán tudatosítani bennük, hogy mennyire fontos a valkói táj Jékely költészetében” – magyarázta. Pap Ákos református lelkész a megnyitón úgy fogalmazott: nem szokványos irodalmi emléket kívántak állítani, hanem az író tájélményét igyekeztek szemléltetni.
Kiépülőben a turizmus
Magyarvalkót egyébként gyakran felkeresik a turisták, ugyanis a faluban található a Kalotaszeg második legrégebbi temploma, a 13. században épült, kettős várfallal körülvett erődítmény. Pap Ágnes szerint elsősorban magyarországi turisták látogatnak a településre, főleg nyáron nagyobb az idegenforgalom.
„Nyáron nincs olyan nap, hogy ne jöjjön turista, egyre többen foglalkoznak vendéglátással, körülbelül 50 személyt tud egyszerre elszállásolni a falu” – fejtette ki. A látogatók nagy része átjáró vendég, de vannak, akik meg is szállnak Magyarvalkón, és a környéken töltenek néhány napot. Az egyesületi tag szerint a vendéglátás egyelőre kiegészítő jövedelem a falubelieknek. Azonban folyton törekednek az idegenforgalom fejlesztésére, ezért is hozták létre a Jékely irodalmi kertet, hogy a templom és a festői táj mellett legyen még valami, ami oda csábítja a vendégeket.
Más kis falvakhoz hasonlóan Magyarvalkóra is jellemző, hogy munkahely hiányában inkább városon próbálnak szerencsét a fiatalok, de vissza-visszatérnek, nem hagyják magára falusi házaikat. Emellett újabban az is előfordul, hogy külföldieknek annyira megtetszik a település, hogy házat vásárolnak itt.
Csökkenő gyermeklétszám
A Magyarvalkói Napokat minden évben július harmadik hétvégéjén rendezik meg hagyományőrző programokkal. A néptánc és a nótázás mellett van bográcsozás, sportrendezvények és gyerekprogramok is, igyekeznek minden korosztálynak, ízlésnek megfelelni. Mindig van könnyűzenei koncert is, szombaton a Rehab Nation, Dancs Annamari és Kerényi Miklós, vasárnap a Cross zenekar és a Betly Duó lépett fel.
Szombat délután a kalotaszegi néptánccsoportok szerepeltek a szabadtéri színpadon, szomszédságában csapolt sör és a frissen sült miccs illata csalogatott. Itt találkoztunk Kiss Jánossal, a falu tanítójával, aki arról számolt be, hogy néhány éve csökken a gyerekek száma Magyarvalkón.
„Húsz éve vagyok itt tanító, húsz gyerekkel kezdtem, idén csak nyolc elemi iskolás volt. Úgy maradt meg az iskolánk, hogy szórványban vagyunk, és itt van az egyetlen magyar nyelvű iskola a környéken” – magyarázta. Mint részletezte, némi reményre adhat okot, hogy az óvoda előtt álló korosztályban picivel több a gyerek, ugyanis egyre többen vesznek házat Valkón. Azonban a helyiek ritkán vállalnak kettőnél több gyereket, csak 2–3 nagycsalád van a településen.
„Annyira örvendek, hogy van pár összetartó család, amely minden évben megrendezi a falunapokat, hogy már egy héttel a kezdés előtt itt kell lennem, pedig Kolozsváron lakom” – mondta lapunknak Győr András nyugdíjas asztalos.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!