2011. május 13., 09:362011. május 13., 09:36
Az udvart piramis alakú üvegtetőkkel fedték be. A tervek szerint itt kap majd helyet minden olyan hivatal, ahol a város polgárainak elintéznivalójuk lehet, és amelyek mostanáig az impozáns méretű műemlék épület különböző pontjain voltak elhelyezve. Az üvegtető alatt huszonhét ablaknál várják majd az ügyeiket intéző váradiakat – az önkormányzat közleménye szerint így nemcsak hatékonyabbá válik a tevékenység, de az intézmény működésének átláthatósága is nő.
Az új közönségszolgálati központnak alagsora is van, itt büfét rendeznek be hamarosan. Ennek létrehozására egyedül a Select Catering Kft. nyújtott be ajánlatot, amelynek elbírálása folyamatban van. A központban mosdóhelyiségek is találhatók, és olyan hely is lesz, ahol a polgárok megpihenhetnek, amíg a sorukra várnak. Az alagsorban egyébként megtekinthető az a helyreállított, restaurált kút is, amelyet a munkálatok során találtak a munkások az udvarban.
Az építkezés értéke 1,5 millió lej, amelyet a megyeszékhely saját költségvetéséből állt, a munkálatokat tavaly októberben kezdték, és a tervezettnél két héttel korábban, április végén be is fejezték. Következik az új helyiség berendezése: a bútorok beszerelésére már megkötötték a szerződést. Használatba akkor vehetik az építményt, ha bekerülnek a berendezési tárgyak és egyéb szükséges eszközök.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!