Gábor Áron útján folytatódó szabadságharc

– Melyek azok a legfontosabb technikai adatok, amelyeket a Székelyek Nagy Menetelésén résztvevőinek tudniuk kell?

– A vasárnapi esemény a Kökös és Bereck közötti, pontosan 53 és fél kilométeres szakaszon kialakított tizennégy gyülekezési helyen 11 órától rövid ökuménikus istentisztelet veszi kezdetét. A gyülekezési pontok zöme az útszakaszon elterülő falvak központjában van, a rétyit a Moldvába vezető út elágazásánál hozzuk létre. A déli harangszóra elindulnak a menetoszlopok; Bereckről és Kökösről értelemszerűen egy-egy, a többi pontról kettő, egyik jobbra, a másik balra, a szomszéd település irányában. Amikor az utolsó menetelők is két falu között, a határban találkoznak, ha elegen leszünk, összeáll egy 53 és fél kilométeres összefüggő oszlop. Egy olyan menetoszlop, amely Gábor Áron szülőfaluját a halálának a helyszínével köti össze. A rendőrséggel aláírt egyezség alapján csak az út egyik felét használjuk, a másik sáv fennmarad a gépkocsiforgalomnak. Mint minden megmozdulásnak, tüntetésnek, ennek is lesz üzenete. Ahhoz, hogy ezt az üzenetet úgy tudjuk megfogalmazni, hogy el is jusson a résztvevőkhöz, létrehozunk egy alkalmi rádióstúdiót, amely a hanganyagot az internet segítségével adja át annak a hat területi kereskedelmi rádióadónak, amely élőben sugározza a rendezvény. Ezért kérjük a menetelőket, hogy, aki csak teheti, vegye elő és hozza magával az ultrarövid hullámhosszal rendelkező táskarádióját. Rendkívül fontos, hogy mindenütt ugyanazok a beszédek, ugyanazok a dalok szólaljanak meg – azonos időpontban. Így amikor a rádióban felcsendül a Kossuth-nóta, a teljes menetoszlop azt hallgatja illetve énekeli. Amikor véget ér a rendezvény, szintén az élő közvetítésnek köszönhetően, együtt énekelhetjük el szinte 54 kilométeres távon a magyar, majd a székely himnuszt.

– Számít a menetoszlopok összeérésére? A közel 54 kilométeres táv „kitöltésére” rengeteg résztvevőre van szükség.

– Nagyon bízom benne. Habár mi nem egy élőlánc kialakítását tűztük célul, hanem huszonhat menetoszlop elindulását a Gábor Áron útján.

– E nemzeti jelképünk alapján választották ki az útvonalat?

– Igen, mert ez lényegében a szabadságharc legnagyobb székely hősének, Gábor Áronnak az útja. Más eszközökkel, de a székelység ma is egy olyan harcot folytat, melynek a szabadság megszerzése a végső célja. Gábor Áron Berecken született, Kökösön halt meg, a két település közötti Uzon községben hantolták el.

– Számolnak egyes türelmetlenkedő vagy éppenséggel nem magyarbarát gépkocsivezetők illetlen gesztusaira?

– Többre semmiként nem számítunk, mint amennyi március 10-én, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján ért. Ott egyetlen egy említésre méltó verbális incidens sem volt. Meggyőződésem, hogy az 1990-es évek rég elmúltak, ma mégiscsak 2013-at írunk.

– Lehet, hogy az idők és az eszközök változtak, de az országos útügyi hatóság pénzkövetelési próbálkozása mégiscsak arra enged következtetni, hogy valakiket nagyon zavar a székely tömegrendezvény.

– Nem nevezném kimondottan magyarellenes gesztusnak azt, amit egy sor törvény felsorolásával néhány útügyis köztisztviselő elkövetett. Miután mi megválaszoltuk a levelüket, tisztán leírva, hogy az általuk említett paragrafusok egyike sem vonatkozik a Székely Nemzeti Tanács tüntetésére, korrekt módon beismerték tévedésüket és elvi beleegyezésüket adták az úttest használatára.

– Milyen szinten kapcsolódnak be a rendezvénybe az erdélyi egyházfők?

– Az istentiszteleteket többnyire helyi papok, lelkészek celebrálják, nyilván, azokban a falvakban, amelyekből hiányzik valamelyik felekezet, ott máshonnan érkező lelkipásztorok meghívásáról kellett gondoskodnunk. A rétyi útkereszteződésnél – ahol egyébként a szervezői főhadiszállást és a sajtóközpontot is fölállítjuk – Böjte Csaba testvér fog prédikálni. Azt, hogy püspökök, helyetteseik vagy esperesek személyesen bekapcsolódnak-e az akciónkba, most még nem tudom. Azt viszont tudom, hogy Kató Béla, Erdély református püspöke messzemenően támogatja a kezdeményezést és annak eszmei gondolatát, a korábban rögzített programja miatt viszont nem vehet részt. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki ugyan világosan tudtunkra adta, hogy az általa vezetett egyház nem politizál, nem tiltotta meg papjainak a részvételt.

– Annak tudatában, hogy az itt született vagy ide telepített románság is a Székelyföld szerves részét képezi, amitől az autonómia-küzdelemben nem lehet eltekinteni, valamilyen szintű kísérlet történt a térségben élő románok megszólítására? Vagy legalább próbálkoztak megértetni velük, hogy a vasárnapi menetelés nem ellenükben folyik?

– Tízéves fennállása óta a Székely Nemzeti Tanács folyamatosan szembesül azzal a kérdéssel, hogy miként szólítja meg a románságot. De a románság kifejezés meglehetősen tág fogalmat takar. Mit értsünk ez alatt, az első román embert, aki szembejön velünk az utcán? Vagy azt, aki hajlandó szóba állni velünk? Esetleg azt, aki pozitívan viszonyul hozzánk és törekvéseinkhez? Szerintem amikor a románság felé való közeledésről beszélünk, akkor a választott képviselők megszólítására kell gondolnunk. Közvetlenül megalakulása után az SZNT megkereste az összes hazai parlamenti párt frakcióvezetőjét és bemutatta terveit. Legutóbb pedig, idén március 10-én Románia kormányához folyamodtunk, arra kérve az ország vezető politikusait, hogy hallgassák meg a székelyek óhajait. Beadványunkra a mai napig nem kaptunk választ. Ennek ellenére mi nem mondunk le a párbeszédről. A másik kommunikációs csatornát a román nyelvű sajtó jelenti, amelynek képviselőit minden egyes rendezvényünkre szívesen láttunk és látunk. Ugyanakkor lehetőségeink szerint szinte az összes fontosabb dokumentumunkat lefordítottuk román nyelvre és eljuttattuk a románság képviselőihez. A Székelyek Nagy Menetelésére nem csak román újságírókat, hanem román politikai elemzőket is meghívtunk. Egyszóval: a labda nem a mi térfelünkön van.

– Mindezek után nem lehangoló, hogy míg a párszáz, legfeljebb ezer elégedetlenkedőt számláló tüntetések során bizonyos kormánytagok vagy éppenséggel a miniszterelnök rögtön a helyszínen terem, az SZNT március 10-i beadványát a Ponta-kabinet a mai napig válaszra sem méltatta?

– Ennek a sikertelen párbeszéd-kezdeményezésünknek nem mi vagyunk az erkölcsi vesztesei, hanem azok, akik úgy gondolták, hogy az akkor, Marosvásárhelyen összegyűlt több tízezres tömeg választ sem érdemel.

– Az erkölcsi győzelemből viszont még nem születik meg az autonómia.

– Nyilván, de az autonómiához nagyon sok minden szükségeltetik. Elsősorban az, hogy a közösség tisztában legyen és éljen a saját önszerveződő erejével. Erre Nyugat-Európában számtalan pozitív példa van, mások olyan lehetőségekkel élnek, amelyeket sajnos mi még nem használtunk ki. Persze, ha az emberek nem tudják, hogy mit lehet tenni, nem is tesznek. Azon túl, hogy a közösség részéről sokkal nagyobb céltudatosságra volna szükség, az önkormányzatoknak is fel kellene értékelniük saját hatáskörüket és szerepüket. Előszeretettel hajtogatjuk, hogy a központi hatalomnak át kell adnia a feladatköröket, de kérdem én, minden egyes székelyföldi önkormányzat készen áll azok átvételére? Más kérdés: mindenütt van olyan polgármesterünk, aki bizonyos kockázatokat vállalva, határozottan fellép az autonómiáért? Mert ne feledjük, óhajainkat, sérelmeinket előadhatjuk Brüsszelben vagy Strasbourgban, felsorolhatjuk őket Bukarestben is, de a politikai küzdőtér legfontosabb helyszíne a hazai porond. 

– Véleménye szerint a vasárnapi esemény, függetlenül attól hogy húsz-, harminc- vagy éppenséggel százezer résztvevője lesz, párbeszédre kényszerítheti a Ponta-kormányt?

– Azt hiszem, hogy igen. Egy ilyen nagyszabású demonstrációt a román politikum nem tekinthet meg nem történtnek. Előbb-utóbb a románság előtt is ki kell alakulnia egy reális képnek arról, amit mi akarunk. A románok is rá fognak jönni arra, hogy ha a Székelyföld egy gazdagabb régióvá válik, abból az ország is nyer.

– Hogyan sikerült fölsorakoztatni a rendezvény és az eszme mögé az összes erdélyi magyar pártot?

– A tízesztendős küzdelmünk egyik sikere a politikai csatatértől való távolmaradásunk. Az SZNT soha nem törekedett a hatalom megszerzésére, nem engedett a pártokba való betagolási próbálkozásnak. Eljött az az idő, amikor ezt azok is belátják, akik néhány esztendővel ezelőtt egyfajta vetélytársat láttak bennünk. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ráéreztek az egyszerű emberek sorában megnőtt tekintélyünkre is, amikor úgy döntöttek, hogy támogatják az október 27-i menetelést. Én azt szoktam mondani, hogy ha a székelyföldi autonómia létrejötte esetében a regionális parlamenti patkóban minden egyes erdélyi magyar pártnak helye van, akkor a Székely Nemzeti Tanácsra a patkó megépítésének feladata hárul. Ezzel a küldetéssel nem állhatunk egyik alakulat mellé sem, az arányokat majd a népnek, azaz a választóknak kell eldönteniük.