Hirdetés

Ilyés: túl sok intézményért felelünk

Átszervezések révén oldották meg tavaly a szatmárnémeti filharmóniával, illetve a színházzal kapcsolatos személyzeti gondokat, azonban a törvények nem a várt formában lépnek érvénybe, így az önkormányzatoknak tovább sokasodnak a problémáik.

Babos Krisztina

2011. április 27., 08:032011. április 27., 08:03

Mint ismeretes, az elmúlt évben a kormány megszabta a maximális alkalmazotti létszámot a helyi közigazgatási egységek számára, de a Szatmár Megyei Tanács alárendelt intézményeivel együtt ezt meghaladta, ezért a körülbelül 200 személyt foglalkoztató két művelődési intézményt átadták a szatmárnémeti polgármesteri hivatalnak. Az önkormányzatnak így keletkezett egy több mint egymillió eurós többletkiadása, melyet jelenleg a megye és a város közösen áll. „Arra számítottunk, hogy az új oktatási törvény érvénybelépésével a középiskolák átkerülnek a megyei tanácshoz – vázolta elképzeléseiket Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere. – A jogszabály azonban nem a várt formában jelent meg, így jóval több intézményt kell eltartanunk, mint amennyire eredetileg gondoltunk. A középiskolákkal járó költségek körülbelül akkora összeget tesznek ki, mint amennyibe a színház és a filharmónia fenntartása kerül, így a kiadásainkat megtarthattuk volna nagyjából az előző évek szintjén, most viszont valamennyi intézmény fenntartása ránk hárult.”

Ilyés szerint ez esetben nem tehetnek mást, mint hogy a beruházásokra szánt összeghez nyúlnak. Egyelőre úgy egyeztek meg a megyei tanáccsal, hogy a két intézmény kiadásait idén közösen állják (2,5 millió lejt ad a város, 2,8 milliót a megye), azonban a kiszámíthatatlan jogszabályi keret miatt azt nem tudják, hogy jövőre mi lesz. „Ami itt folyik, az a decentralizáció megcsúfolása – véli Ilyés. – Egyre több feladatot oszt le a kormány, forrást azonban nem biztosít ezekhez, sőt levágtak a jövedelmünkből. A felelősség ránk hárul, a jogköröket viszont megtartják maguknak, így lényegében központosítanak, s teljesen megnyomorítják az önkormányzatokat.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés