Hirdetés

Ilyés Gyula: nem mondunk le az iparosotthonról

Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester nem tett le arról, hogy a városháza megmentse az iparosotthonként ismert műemlék épületet, az ingatlan megvásárlását azonban, mint mondta, az önkormányzat képviselőtestülete akadályozza.

Babos Krisztina

2011. augusztus 25., 06:102011. augusztus 25., 06:10

A Krónika tegnapi számában megjelent cikkünkre reagálva – melyben arról írtunk, hogy az önkormányzat letett az iparosotthon megvásárlásáról, helyette pedig a szakszervezetek művelődési házába ruház be, illetve hogy Ilyés rossz beosztásúnak tartja a patinás épületet – az elöljáró megjegyezte: csakis gazdasági szempontból tartja kedvezőtlennek az iparosotthon beosztását, egyébként pedig úgy véli, a város nagyszerűen ki tudná használni az ingatlant. El kell ugyanis költöznie a városi művelődési háznak, mivel az épületet, melyben eddig működött, visszaszolgáltatták. Ilyés úgy véli, a szatmárnémeti iparosok összefogásából felépített hajdani kulturális központ tökéletesen megfelelne a művelődési ház igényeinek.

Ezért is kezdeményezte az épület megvásárlását, azonban a tanácsosok sokallták a vételárat, valamint a mára égetővé vált restaurálási munkálatok költségeit, ezért megvétózták az indítványát. Ilyés egyébként 3-4 éven belül látta volna lehetségesnek az épület felújítását oly módon, hogy részletfizetést eszközöl ki. Hozzátette: nem mondott le az épület megmentésének tervéről, azonban egyelőre nem látja, hogyan lehet ezt megvalósítani. A polgármester a kommunista rendszerben épült szakszervezetek művelődési háza kapcsán kifejtette: azt az épületet is meg kell menteni, mert a szakszervezetek nem költenek állagmegőrzésre. Ráadásul ebben az épületben van a régió legnagyobb színpada, melynek nézőterén több, mint 500 ülőhely van. Erre is szükség lehet a közeljövőben, mivel az önkormányzat tatarozni szeretné a színházat, ezért legalább egy évadra ki kell költöztetni az előadásokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés