
2010. december 21., 13:192010. december 21., 13:19
Năstase szerint nem a romákkal, hanem a bűnözőkkel kapcsolatosan nyilatkozott abban az interjúban, amiért végül megbírságolták. Úgy fogalmazott: nem őt, hanem Tőkést kellene büntetni, a december elsejével kapcsolatos kijelentései miatt. „Nagyon súlyos azt állítani, hogy december elseje gyásznap a magyaroknak. Ez támadás a román nemzetbiztonság ellen” - vélte az egykori sportoló a Gândul napilapnak. Szerinte a hasonló kijelentésekért „be kellene zárni az EP-képviselőt. Sőt, az útlevelét is el kell venni. Mi küldtük őt az Európai Parlamentbe. Hogy képviselhet minket egy ilyen ember” - hangoztatta felháborodva Ilie Năstase.
A volt teniszező korábban a Pro Sport-nak adott interjúban azt mondta: egyetért azzal, ahogyan Franciaország a romániai romák ügyét kezeli, és szerinte a romákat Székelyföldre kellene telepíteni, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat. Emiatt Borboly Csaba, a Hargita megyei tanácselnök tett panaszt a diszkriminációellenes testületnél, mivel szerinte ez a a magyarok, a székelyek ellen irányul.
Năstasét hétfőn 600 lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte kijelentései miatt a diszkriminációellenes tanács.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.