2011. augusztus 03., 07:122011. augusztus 03., 07:12
Mint a megyeszékhely önkormányzatának tegnapi közleménye rámutat, már a rendezvényekkel kapcsolatos utolsó simításokat végzik, s próbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy az esemény valóban a városnak, a városról szóljon, minden igénynek megfelelően, nagyoknak, kicsiknek szórakozás, épülés, pihenés és igazi nyári feltöltődés legyen.
Csütörtöktől több helyszínen változatos program várja a város és a környék lakóit. A szűkebb közönséget megszólító események mellett lehetőség nyílik több alkalommal is a felhőtlen szórakozásra. Pénteken az elektronikus tánczene kedvelői az Anima Sound System-koncerten tombolhatnak, a retrostílus mellett elkötelezettek pedig a Party Cover Banddel együtt énekelhetik a régi nagy slágereket. Ezt követően pedig éjszakába nyúló DJ-parti részesei lehetnek mindazok, akik még bírják energiával. Minden bizonnyal a Tündérground és a Jedam zenekar is pezsdítő hangulatot varázsol szombaton a Szabadság térre. Vasárnap Szabó Ádám, a Csillag születik felfedezettje fogja harmonikajátékával lenyűgözni a közönséget, majd a TransylMania és a Budapest Ragtime Band zenéjére bulizhatunk.
Természetesen a városnapok hagyományos programpontjai sem maradnak el, lesz pityókafesztivál a központi parkban, jubileumi Tusnád Ásványvíz Székely Szupermaraton vasárnap 9 órai rajttal, valamint Dob-Ban Ritmusfesztivál neves fellépőkkel a Mikó-várban.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!