Hirdetés

Idén is indul az Össznemzeti Zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba, több mint ezer embert visz

Kolozsváron is megáll minden évben a Csíksomlyó felé tartó zarándokvonat •  Fotó: Jakab Mónika

Kolozsváron is megáll minden évben a Csíksomlyó felé tartó zarándokvonat

Fotó: Jakab Mónika

Idén pünkösdkor is indul az Össznemzeti Zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba - közölte Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője a MÁV-Start Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

MTI

2023. március 17., 16:582023. március 17., 16:58

2023. március 17., 17:352023. március 17., 17:35

Az ügyvezető elmondta, hogy 2023-ban 14. alkalommal indulnak útnak a szerelvények. A koronavírus-járvány két évét leszámítva már 2008 óta folyamatos az együttműködés a vasúttársasággal és a székely szállásadókkal.

Tájékoztatása szerint a Csíksomlyó Expressz május 26-án Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra.

Hirdetés

Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, majd Össznemzeti Zarándokvonatként halad Szolnok és Püspökladány megállással Erdély felé.

Ott a nagyváradi és kolozsvári ünnepséget követően, Kalotaszegen át érkezik Székelyföldre, ahol Felcsíkban és Alcsíkban teszi le utasait - ismertette az útvonalat az ügyvezető, hozzátéve: a végleges menetrend áprilisban lesz elérhető az iroda honlapján.

Mező Tibor hangsúlyozta: az Össznemzeti Zarándokvonat csaknem fél kilométer hosszú lesz, vagyis ez a leghosszabb személyszállító szerelvény, élén pedig egy Tamási Áron 125-emlékév tiszteletére felmatricázott MÁV-mozdony halad majd. A zarándokvonaton római katolikus és református lelkivezető is várja a híveket - jelezte.

Az utazás összesen négy napot ölel fel, csúcspontja pedig pünkösd szombatján a mintegy félmillió zarándokot vonzó Csíksomlyói búcsú, a Mária ünnep.

Ezt követően a vonatok másnap tovább indulnak a történelmi Magyarország ezeréves határára, Gyimesbükkre, ahol a zarándokok egésznapos ünnepségen vehetnek részt, átadják a gyimeseki székely-csángó-magyar gyerekek javára a vonaton gyűjtött adományokat, és koncertet ad a vonat díszvendége, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas és érdemes művész is. Mező Tibor megjegyezte: Csíksomlyó üzenete a fiataloknak is fontos, ezért arra törekszenek, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsék az összmagyarság eme fontos eseményét.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseménye •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A csíksomlyói pünkösdi búcsú az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseménye

Fotó: Pinti Attila

Kormányos László, a MÁV-Start műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondta,

a vonaton összesen több mint ezer zarándok utazhat, akiknek igényeit maximálisan igyekeznek kielégíteni.

A MÁV mindent megtesz a zavartalan utazásért, minden kényelmi funkciót biztosítunk, hogy az utazás igazi élmény legyen - fogalmazott, hozzátéve: a MÁV-Start Zrt. nagy hangsúlyt fektet a csoportos utazásokra, rendszeresen indítanak különjáratokat például az Erzsébet-táborokba, a nagyobb sporteseményekre, és ilyen fontos feladat lesz az áprilisi pápalátogatásra utazók kiszolgálása is. A csoportos utazások lebonyolítása mindig nagy felelősség, komoly műszaki, technikai felkészültséget és egyeztetéseket igényel – magyarázta. Kormányos László kitért arra is, hogy

az elmúlt években nagyszabású fejlesztéseket hajtottak végre az anyaország és Erdély közötti utazások elősegítése érdekében.

A zarándokvonat mellett már menetrend szerinti vonatok is közlekednek naponta Észak-Erdély felé és a déli szakaszokon is, ezekre a járatokra online - akár telefonos applikáción keresztül - megvásárolható jegyekkel és versenyképes árakkal várják az utasokat - tette hozzá.

A csíksomlyói búcsú az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseménye, amelyen évről évre százezrek gyűlnek össze. A legenda szerint 1567-ben tartották itt az első búcsújárást, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. (Ez azonban a Magyar Unitárius Egyház szerint nem felel meg a valóságnak). Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

korábban írtuk

Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba
Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölték a szervezők csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

korábban írtuk

Így hangzott a magyar és a székely himnusz a csíksomlyói búcsún
Így hangzott a magyar és a székely himnusz a csíksomlyói búcsún

Több százezer torokból csendült fel a magyar és székely himnusz a csíksomlyói nyeregben. (Béke és jóság!) jelmondattal megtartott fogadalmi búcsúra két év után ismét megtelt zarándokokkal Csíksomlyó. Videón a himnuszéneklés pillanatai.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter

Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán Erdélyben: határon túli vezetőkkel találkozik és Petőfi-múzeumot avat a miniszter
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig

A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.

Hogyan lesz a kilőtt vaddisznóból szalámi? A vadhús hosszú útja az erdőtől a boltokig
2026. július 25., szombat

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek

Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.

Álvásárlók csalták csapdába a hangszert áruló erdélyi fiatalt, két férfit őrizetbe vettek
2026. július 25., szombat

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.

,,Hozzávágtam a telefonom a medvéhez” – egy budapesti újságíró drámai kalandja Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. július 25., szombat

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók

Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.

A székelyek „örökös miniszterelnökének” nevezték, Magyar Péterről is kérdezték Orbán Viktort a tusványosozók
2026. július 25., szombat

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
2026. július 25., szombat

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta

Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.

Tőkés László az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett és Márton Áron példájának követését ajánlotta
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon

A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.

Orbán Viktor: a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében számolják fel a demokráciát és a jogállamot Magyarországon
2026. július 25., szombat

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön

Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.

Orbán Viktor népszerűsége ellenzéki politikusként is töretlen Székelyföldön
2026. július 24., péntek

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson

Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.

Fenyegeti-e polgárháború Magyarországot? Éles bírálatokkal illették a Tisza-kormányt Tusványoson
Hirdetés
Hirdetés