Hirdetés

Idegenvezetés a Lhocéra – Kolozsváron tartott előadást Erőss Zsolt

Telt ház előtt tartott előadást Erőss Zsolt szerda este Kolozsváron, a Báthory István Gimnázium dísztermében. Az erdélyi származású, Magyarországon élő hegymászó a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat idén tavasszal sikeresen teljesített Lhoce-mászásáról beszélt a kalandról készült filmfelvételek vetítése közben.

Fall Sándor

2011. október 27., 13:172011. október 27., 13:17

A világ negyedik legmagasabb hegycsúcsát, a Himalájában tornyosuló 8516 méter magas Lhocét tavasszal sikerült elérnie magyar expedíció két tagjának, Erőss Zsoltnak és Gál Lászlónak. A siker mérföldkőnek számít az Erőss pályafutásában, mivel a Lhoce az első nyolcezer méter fölötti csúcs, amelyre a 43 éves hegymászónak sikerült feljutnia speciális művégtaggal, miután közel két évvel korábban egy tátrai mászóbaleset nyomán a jobb lábát térd alatt amputálták.

A közel kétórás előadás során a Lhoce-expedíció során készült filmen a közönség Erőss magyarázatait hallgatva végigkövethette a magyar csapat elindulását Katmanduból, megérkezését az Everest alaptáborába, az akklimatizációs fel- és lemászásokat a közbeeső táborokhoz, és végül a „csúcsélményt”, azt a pillanatot, amikor előbb Gál László, majd Erőss Zsolt is az Everest közvetlen szomszédságában álló Lhoce legmagasabb pontján állhatott.

A jelenlevők betekintést nyerhettek a magashegyi expedíciózás csöppet sem átlagos mindennapjaiba, abba, hogy mennyire megterhelő az emberi szervezet számára a szélsőséges hideg és az oxigényhiány, hogy miként zajlik a felszerelés szállítása a serpák segítségével, vagy hogy miként lehet egy ponyva alatt éjszakázni nyolcezer méteres magasságban. Azt is megtudhatták, hogy miként lehet szívós eltökéltséggel, két órás hátránnyal indulva, műlábbal beérni és lehagyni a jóval felszereltebb, és emiatt talán jóval magabiztosabb spanyol hegymászócsapatot a csúcstámadás napján.

A film végén a nézők megnyugodva tapasztalhatták, hogy a Lhoce csúcsán fáradtan, de elégedetten levegőért kapkodó jégcsimbókos jeti végül ismét civilizált formát öltött az előadó személyében.

Mint elhangzott, az expedíciósorozat következő útja 2012 tavaszán ismét a Himalájába vezet, ezúttal a 8091 méter magas Annapurnát veszik célba, amely a hegymászók legrosszabb túlélési rátájáról vált hírhedtté. A világ tizennégy nyolcezres hegycsúcsa közül három olyan van, amelyen még nem állt magyar hegymászó: az Annapurna, a Kangcsendzönga és a K2.

Erőss Zsolt a legsikeresebb magyar hegymászó, eddig kilenc nyolcezresre sikerült feljutnia, 2002-ben sikerült a világ legmagasabb csúcsát, a 8850 méteres Everestet is meghódítania.

Erőss Zsolt erdélyi turnéjának következő állomásai

Az előadások kezdési időpontja 18 óra.

- október 27, Torda, Jósika Miklós Iskola

- október 28, Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium

- október 30, Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum

- október 31, Brassó, Áprily Lajos Főgimnázium

- november 2, Csíkszereda, Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium

- november 3, Székelyudvarhely, mozi

- november 4, Szováta, Polgármesteri Hivatal

- november 5, Gyergyószentmiklós, Salamon Ernő Gimnázium

- november 7, Nagybánya, Teleki Magyar Ház

- november 8, Szatmárnémeti, Hám János Római Katolikus Iskolaközpont

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
Hirdetés