2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00
A szeptember 7-éig benyújtandó projektek finanszírozására minden fejlesztési régió számára egymillió euró körüli összeget irányoztak elő. Tegnap az északnyugati fejlesztési régió szakemberei szatmárnémeti programismertetőjük keretében felhívták a pályázók figyelmét arra is, hogy azok a korábban leadott pályázatok, amelyek megfeleltek a követelményeknek, azonban nem ítéltek meg támogatást rájuk, még hozhatnak pénzt. Előállhat ugyanis az a helyzet (ami az önkormányzatok hasonló pályázatai kapcsán már előfordult), hogy minden jól összeállított pályázatra jut támogatás a programok végső összesítése után. A jelenlegi kiírásból 50–200 ezer euró közötti összeg igényelhető, melyhez a pályázó vállalatnak legalább 50 százalékos önrésszel kell hozzájárulnia. Igényelhet támogatást bármilyen kis- és közepes vállalat, amely hulladékot termel, vagy hulladékfeldolgozással foglalkozik. A projektek megvalósítási határideje a szerződéskötéstől számított két év. Az érdeklődők bővebb tájékoztatást a program részleteit illetően a regionális fejlesztési ügynökségeknél igényelhetnek.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.