
Szeptember elején nyílik Háromszék első, a közösségi munkavégzést lehetővé tevő irodája. Az úgynevezett hubirodát az ASIMCOV vállalkozói szövetség rendezi be a sepsiszentgyörgyi Inkubátor Házban.
2015. augusztus 26., 13:272015. augusztus 26., 13:27
Vajda Lajos, az ASIMCOV ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az irodában egyelőre 15 munkapontot alakítanak ki, de igény esetén még hat hellyel bővíteni tudják. Biztosítanak internetes hozzáférést, de tárgyaló és kávézó is áll majd a vállalkozók rendelkezésére, a kezdő üzletembereket pedig mentor segíti különböző tanácsokkal.
Az első háromszéki hubba zöldenergia, kreatív ipar, turizmus, egészséges életmód, illetve informatika területén tevékenykedőket várnak. Vajda Lajos elmondta, az ASIMCOV már szervezett egy vállalkozói képzést, illetve meghirdettek egy start-up programot is a téren, így elsősorban a képzésen résztvevők, valamint a program nyertesei kaphatnak helyet a központban, de másokat is fogadnak, így bárkinek lehet jelentkezni.
Mint magyarázta, a hubiroda elsősorban a cégalapítás első fázisában előnyös és gazdaságos, ugyanis ide is be lehet jegyeztetni az új céget, nem kell saját irodát nyitni, vagy otthon, ingerszegény környezetben dolgozni. A szövetség igazgatója szerint a közösségi térben a különböző szakterületek képviselői együtt gondolkodhatnak, dolgozhatnak, ismerkedhetnek, sőt közös projekteket kezdeményezhetnek, bővíthetik üzleti körüket, kapcsolataikat, a környezet ugyanis inspiráló, motiváló lehet.
A népszerű közösségi-vállalkozói terek az ország számos nagyvárosában működnek, a háromszéki irodát szeptember 2-án, a Háromszéki Vállalkozói Napok keretében nyitják meg Sepsiszentgyörgyön.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!