
Visszanyerheti régi pompáját. A kivitelezőnek a szerződés aláírását követően 31 hónap áll a rendelkezésére a jelenleg rendívül lepusztult állapotban levő ingatlan felújítására
Fotó: Oradea-nagyvarad-grosswardein.ro
Hosszas huzavonát követően úgy tűnik, hogy végre elkezdődhet a fokozottan lepusztult állapotban levő nagyváradi volt pénzügyi palota felújítása.
2020. augusztus 28., 11:342020. augusztus 28., 11:34
A Fő utcai ingatlan tulajdonosa, a Bihar megyei önkormányzat – amely peres úton szerezte meg a római katolikus egyház által visszaigényelt palotát – közleményben jelentette be, hogy lezárult a felújítási munkálatok odaítéléséről szóló versenytárgyalás, a győztes pedig a Drum Asfalt, a Selina csoporthoz tartozó Trameco és a Constructorul Sălard cégekből álló társulás.
A visszaszámlálás a szerződés aláírását követően indul, erre pedig a hivatalos tájékoztatás szerint valamikor szeptember első felében kerülhet sor, amennyiben nem lesznek óvások.
A korábbi bejelentések értelmében
ezek ugyanis évek óta a prefektúrával közösen a megyeháza épületében nyomorognak. A felújítás után a földszinten ügyfélszolgálatot hoznak létre, míg az emeleteken irodák és üléstermek lesznek. A nagyszabású munkálat alatt az épülethez két külső liftet csatolnak, és a díszkivilágítást is megoldják.
Amint arról beszámoltunk,
A legfelsőbb bíróság 2016. december 15-én kelt 3645-ös számú jogerős ítéletével semmisnek nyilvánította a piteşti-i táblabíróság azon év áprilisban hozott döntését, mely az egyháznak ítélte a belvárosi ingatlant.
Ezt az irgalmas rend építette, saját telkére, de mivel kamatozó tőkéből, bérbe adott ingatlanokból szerezte a szerteágazó tevékenységéhez szükséges pénzt, bérbe adta az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának, amely székhelyet keresett a pénzügyi igazgatóság számára.
ugyanis szerintük ez azt bizonyítja, hogy a palota valójában a magyar állam tulajdona volt, így ma a román államot illeti.

Elkezdi Nagyvárad legrosszabb állapotban lévő műemlék épületének, a hajdani pénzügyi palotának a felújítását a Bihar megyei önkormányzat. Az erre a célra szánt 16 millió lej bankkölcsönből azonban csak a munkálatok felére futja.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!